Háztartási napelem-programot indít a DK - ha kormányra kerül

Szóval még egy ideig várni kell rá.

"Továbbra sem kaphatnak uniós pénzt a háztartási napelemek telepítésére a magyar pályázók, mert az Orbán-kormány állami szintű lopásai miatt már két éve nem jut hozzá Magyarország az erre szánt uniós forrásokhoz" - írja a DK energia- és rezsiügyi árnyékminisztere, Varju László lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A politikus szerint így "a magyar háztartások és vállalkozások egyenként akár több tízmillió forintos veszteségeket szenvednek el, mert belevágtak a napelem-telepítésbe."

Közleményében megjegyezte, az Árnyékkormány "a kormányváltás után hazahozza az uniós pénzeket, amiből nagyszabású háztartási napelem-programot indítunk".

"Az uniós pénzből olcsó háztartási napelemeket és megfizethető rezsit teremtünk, mert a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk" - zárta sorait.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet