Kedd este jelentette be a francia PSG a 34 éves argentin klasszis, Lionel Messi átigazolását, és szerdán már kapható is volt az új meze. Messi 30-asban fog játszani, ez volt az első mezszáma előző állomáshelyén, Barcelonában, ezért engedte el a tízest, nem utolsósorban a brazil Neymar így megtarthatta a tízes mezét.
A rajongók hosszú sorokban álltak a PSG hivatalos boltja előtt szerdán, és olyan érdeklődés volt, hogy mindössze 30 perc alatt el is fogytak a mezek. A Sport Bible most azt írja, a Paris Saint-Germain több mint 150 000 Lionel Messi-mezt adott el hét perc alatt. Mivel a legolcsóbb férfi Messi-mez is 158 euróba kerül, csak a mezek értékesítéséből akár 23,7 millió euró is bejöhetett, bár ezt a különböző kedvezmények csökkenthetik valamelyest.
Hozzá kell tenni, hogy a mezek értékesítéséből befolyó összeg nem kerül közvetlenül a PSG zsebébe, a csapat 2032-ig írt alá megállapodást a Nike-val, a szerződés értelmében pedig évente 80 millió eurót kap a csapat előre, és nem az előadások százalékos mértéke szerint kapnak pénzt – írja a Telex.