Trombitálva érkezett a szombathelyi börtön elé a botrányairól ismert politikus, Szabó Bálint, de közölte, nem hajlandó bevonulni. 23 napot kellett volna eltöltenie a rácsok mögött, mivel nem fizette be azt a 150 ezer forintos bírságot, amelyet a kínai elnök, Hszi Csin-ping tavalyi budapesti látogatásának megzavarásáért szabtak ki rá. Szabó akkor is trombitaszóval próbálta megzavarni a díszmenetet.
Kérdésünkre azt mondta, ügyvédei tanácsára döntött így, mert akár másfél év is lehet belőle. Szabó Bálint így trombitált egyet a börtön előtt - stílusosan A börtön ablakában soha nem süt be a nap örökbecsű slágert - majd visszaült az autóba, és távozott. Annyit tett még hozzá, hogy vállalja a következményeket, egyelőre nem tudják, mi történik majd. Részletek a videóban:
A Szombathelyről indult politikussal nemrég készítettünk interjút, amit itt olvashat el Szabó Bálint szerint a trombitájával le tudja mondatni a kormányt, mert a fideszesek nagyon be vannak szarva May 09. 07:08 . Másfél évvel ezelőtt pedig a Nyugat.hu podcastjának vendége volt
Szabó Bálint elmondja, hogyan lett a magyar közélet egyik legfurcsább alakja 2023. November 12. 19:39 , ahol a lelki motivációiról beszélgettünk. Szabó Bálint életútját ebben a cikkben
A Vas megyéből származó Szabó Bálint mégsem indulhat a budapesti főpolgármester-választáson 2024. May 10. 15:29 foglaltuk össze.