Angliában péntektől mindenki jogosult lesz heti két ingyenes koronavírus tesztre – írja a BBC. A tesztek már 30 perc múlva eredményt tudnak mutatni és könnyen be lehet azokat szerezni több helyről: gyógyszertárakban, tesztközpontokon vagy akár a postán is.
Az egészségügyi miniszter szerint a tesztelési programtól remélik a járvány esetleges újabb fellángolásának elkerülését. A gyakori ingyenes tesztelés eddig is elérhető volt az iskolás gyermekek és családjaik számára, ezt terjesztik most ki mindenkire, aki Angliában tartózkodik.
A sűrű tesztelésre azért is van szükség, mert április tizenkettőtől lazítások lesznek Angliában: újranyitnak a boltok és a vendéglátóhelyek teraszai.
Boris Johnson továbbá belengette a vakcinaútlevelek bevezetésének tervét is, amely lehetővé tenné a tömegrendezvényeken való részvételt azoknak, akiket már beoltottak, vagy negatív teszttel rendelkeznek, illetve akik nemrég estek át a fertőzésen, ezért védettnek számítanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!