A hétvégén ismét Pfizer-nap lesz?

Kedden érkezik nagy adag Pfizer-vakcina.

Összesen 335 ezer Pfizer-vakcina érkezik kedden Magyarországra. Főleg a 2. adag beadására fogják használni, sok pedagógus is felveheti, erről külön sms-t is fognak kapni. Az oltásukra a hét végén kerülhet sor, hogy ne zavarják az érettséginél dolgozókat - mondta Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos szerint már a Janssen-vakcinát is egyre több kis településen használhatják, az oltóbuszokon csak ilyet tartanak.

A már regisztrált 16-18 éves korosztályt várhatóan a május 10-vel kezdődő időszakban kezdhetik el oltani, Müller Cecília azt nem közölte, hogy melyik vakcinával.

Elmondta még, hogy a Pfizer már beadta a kérelmét az európai hatóságokhoz is annak érdekében, hogy a 12-15 éveseket is beolthassák az általa kifejlesztett oltóanyaggal. Keddtől az itt élő, de TAJ számmal nem rendelkező külföldiek is regisztrálhatnak, az ő védelmük is fontos.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek