Éves bevételeinek negyedét veszíti el Hévíz a járvány miatt

A fürdőváros polgármestere 1,5 milliárdos veszteséggel számol.

Az év végéig tartó időszakban mintegy 1,5 milliárd forint bevételkieséssel számol Hévíz önkormányzata, amely 6,2 milliárd forintos költségvetéssel tervezte az évet – közölte a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján, amiről a turizmus.com tudósít.

Czika László

Az alapvetően a turizmusból élő Hévízen a kieső bevételek legnagyobb tétele a mintegy 650 millió forintos idegenforgalmi adó, az ehhez kapcsolódó, azonos összegű, de májustól már elmaradó állami kiegészítés (üdülőhelyi támogatás), a csökkenő helyi iparűzési adó, továbbá a parkolási díjak és a városi rendezvények, illetve intézmények elmaradó bevételei – mondta Papp Gábor.

De a város fejlesztései ennek ellenére nem állnak le, jelenleg is zajlik az állami és európai uniós forrásokból elnyert pályázatok megvalósítása. A város ugyanakkor várja már azt a pillanatot, amikor újraindulhat a turizmus, az érdeklődés a vendégek részéről jelenleg is folyamatos, ezért azt remélik, hogy júniusban legalább a belföldi vendégforgalom elindulhat – mondta a polgármester.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság