Hiába csücsörített Orbán, most nem jött össze neki a kézcsók a moldovai elnöknél

Még időben elrántotta a kezét Maia Sandu.

Az Európai Politikai Közösség találkozója zajlott Moldovában, melyen 45 európai ország állam-, illetve kormányfője, valamint az európai uniós központi intézmények vezetői vettek részt. Ez volt a második csúcsértekezlet, az elsőt tavaly rendezték Prágában.

A csúcstalálkozót Maia Sandu moldovai elnök nyitotta meg, ahol más események mellett Volodomir Zelenszkij ukrán elnök a résztvevők támogatását kérte Kijev NATO-csatlakozási törekvéséhez.

A Libertatea című román lap beszámolója szerint azonban a politikai nyilatkozatokon túl is szolgált érdekességekkel a találkozó - hívta fel a figyelmet a Transtelex . Mint írják, miközben Zelenszkij, Macron vagy Klaus Iohannis román elnök megelégedett azzal, hogy kezet fog a házigazdaként mindenkit fogadó Maia Sanduval, Orbán megpróbált kezet csókolni a moldovai elnöknek, akinek még időben sikerült elrántani a kezét. Ez egész jól látható az alábbi videón:

Ugyanakkor ennél még érdekesebb esetek is előfordultak, ilyen volt például, amikor Giorgia Meloni olasz kormányfőt az albán miniszterelnök hátulról elkapja és nyakon is csókolja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet