A hétvégi Karmelita-bejárás nemcsak politikai, hanem internetkultúr-történeti eseménnyé vált.
A kőszegi születésű Arató András, vagyis Hide the Pain Harold is feltűnt a Miniszterelnökség épületénél, miután az új kormány lebontotta az évek óta ott álló kordont. Harold az épület személybejárójánál fotózkodott, a tőle megszokott, egyszerre barátságos és enyhén egzisztenciális fájdalmat sugárzó mosollyal.
És valahol tökéletesen illett a helyszínhez.
A Karmelita az elmúlt években egyszerre lett a hatalom szimbóluma, politikai mémgyár és tüntetési célpont. Most pedig ott áll előtte a világ legismertebb stockfotós magyar nyugdíjasa, aki lényegében az internet kollektív „belül üvöltök, kívül mosolygok” arckifejezéséből épített globális karriert.
Nehéz eldönteni, hogy ez inkább történelem vagy performansz, de az biztos, hogy a kordont lebontó politikai pillanatot sikerült egyetlen fotóval teljesen átemelni az online kultúra furcsa pantheonjába.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!