Hídkorlátot tarolt le és a tetejére fordult egy Opel Vépen

A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt vasárnap délután Vépen, a Szent Imre utcában.

Az Opel a tetejére borulva állt meg
TM/Nyugat.hu

Egy Opel személygépkocsi tartott Vép belvárosa felől Szombathely irányába. Egy balra ívelő kanyart követően a jármű eddig ismeretlen okból a menetirány szerinti jobb oldalon padkára futott.

Balra ívelő kanyar után sodródott ki az Opel Vépen
TM/Nyugat.hu

A kocsi nekihajtott a Kozár-Borzó patak hídkorlátjának, amit kiszakított a helyéről. (Ez nem volt túl nehéz, az elem rögzítését elnézve.)

Patakkorlátnak hajtott egy Opel Vépen
TM/Nyugat.hu

Az autó fél kerékkel még az aszfalton átsodródott a patak felett, majd leborult a töltésen és a tetején állt meg.

Az Opel letarolta a patak hídját, majd a tetejére fordulva állt meg
TM/Nyugat.hu

A mentők az autó vezetőjét és utasát kórházba szállították. A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja.

Tetejére borult az útról lesodródó Opel Vépen
TM/Nyugat.hu

A helyszínre szombathelyi és vépi tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították a járműveket és segítettek a forgalom irányításában.

Tűzoltók a vépi Szent Imre utcában, közlekedési balesetnél
TM/Nyugat.hu

A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom.

A sofőrt és utasát a mentők kórházba szállították
TM/Nyugat.hu

A Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Az Opel a tetejére borulva állt meg
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló