A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint elhunyt a N'Djamenába akkreditált magyar katonai attasé. Vékás-Kovács Imre alezredes a Magyar Honvédség kiváló és elismert katonája volt.
Az attasé 1988-ban kezdte meg katonai pályafutását, rengeteg alkalommal szolgált műveleti területen, diplomáciai, illetve katonadiplomáciai beosztásokban – írja az atv.hu.
Vékás-Kovács Imre hétfőn hunyt el. Ezt megelőző napokban rosszullétre panaszkodott, a hotelszobájában találtak rá. Idegenkezűségre utaló jel nem merült fel. Az elhunyt attasé hazaszállítását a Magyar Honvédség biztosítja. Halálának pontos okát majd itthon vizsgálják ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!