A 16 éves Batyi Klaudia halálával az első naptól fogva részletesen foglalkozott a nyugat.hu. Az idő múlásával azonban csak szaporodtak a kérdőjelek. A lány temetésekor még nem tudhatták a szülők, miért kellett meghalnia a gyermeküknek egy angliai tanulmányi kiránduláson. Most, négy hónappal a halála után már többet tudnak, de ami kiderült cseppet sem megnyugtató. Van egy olyan érzésünk, hogy cikkünk elolvasása után sok szülő néz majd döbbenten a monitorra, valóban megtörténhetett ez egy magyar diáklánnyal Angliában? Tényleg ennyire hanyagul állnak hozzá néhányan egy haldokló tinihez? És valóban egy szóbeli figyelmeztetéssel megúszhatja az, aki hisztinek tartja egy tizenhat éves lány haláltusáját? Reméljük, sokan lesznek olyanok is, akik levonják a megfelelő tanulságot és ezzel további tragédiákat lehet majd elkerülni. Cikkünk a szülők angliai beszámolója alapján készült.
Előzmények
Az eset előzményei korábbi cikkeinkben olvashatók. Röviden összefoglalva: a szombathelyi Herman Ottó Szakközépiskola 11diákja vett részt egy hetes csereprogramon Angliában. Batyi Klaudia március 16-án, szerdán a reggeli órákban meghalt, miután az éjszaka kihívott orvos ellátta tanácsokkal őt és tanárait. A szülők sokáig nem tudhatták meg, mibe halt bele a lányuk. Ez most lett világos számukra. És az is, Klaudián talán lehetett volna segíteni.
Batyi Lajos és felesége lányuk halála óta másodszor jártak a szigetországban. Először csak tudakozódtak, elmentek az iskolába, ahol Klaudia meghalt és hazahozták a lány csomagját, amit a haláleset után kintmaradt nevelők nem hoztak haza, mert „sok cuccuk volt”. Másodszor már a bíróságra mentek, ahol arra keresték a választ az angolok, miben halhatott meg a 16 éves magyar diáklány. A Batyi szülők meglepetést okoztak a megjelenésükkel, nem számítottak rájuk az angolok.
Időzavar
Az eset ismertetésekor a szülők meglepődtek, hiszen teljesen más időpontokat hallhattak, mint amiről korábban szó volt. A bíróságon hallottak alapján az első hívás az angol iskolamenedzsertől szerdán 4:15-kor érkezett egy telefonos segélyszolgálathoz – kb. mint nálunk az orvosi ügyelet -, ahol a panaszok meghallgatása után egy órán belüli visszahívást ígértek. A visszahívás elmaradt és ez a beszélgetés is eltűnt a rendszerből, nem maradt nyoma az elvileg rögzített hívásnak. Klaudia többször elvesztette az eszméletét, ekkor hívták a mentőket. Az első mentő 6:45-kor ért ki az iskolához.
Csak hiszti!
A Batyi szülők magukba roskadva hallgatták a mentőorvos vallomását, aki elismerte, hogy hozzá sem ért Klaudiához, mert „látta a gyereken, hogy az nem akarja a vizsgálatot”. A bíró kérdésére, miszerint mit vizsgált meg Klaudián azt a választ adta, hogy „semmit”. Állítása szerint Klaudia angolul sem beszélt, ez azonban ellentmondott a később felvázolt helyzetnek. Az orvos ugyanis megkérte Klaudiát, nyomja meg saját hasát (!) és mondja el, kemény, vagy puha. A lány megtette, amit az orvos kért és válaszolt is a kérdésre. Ez nem kerülte el a bíró figyelmét, így megdőlt az angolul nem beszélő lány teóriája. A következő „vizsgálat” a mély levegővétel volt, amiből a pulzust is igyekezett megállapítani az orvos, ezúttal is csak messziről. A diagnózis szerint Klaudia csak hisztizett, amit egyszerűen ki kellett feküdnie.
Újabb ellentmondások
Míg Klaudia egyik osztálytársa azt mondta, hogy kifutott a kapuhoz várni a mentőket, akik sokára értek ki és nem is találtak oda egyszerre a bejárathoz, addig a bírósági vallomásban az angol mentőszolgálat szerint 9 perc alatt értek a helyszínre (az elvárt 8 perc helyett). A bíró közölte a Batyi szülőkkel, hogy ha kérdésük van, azt feltehetik. A szülők arra szerettek volna választ kapni a mentőorvostól, miért nem vizsgálta meg Klaudiát. Ezt a kérdést azonban a bíró elutasította, mivel a mentőorvos már elismerte a vizsgálat elmulasztását, így azt felesleges tovább boncolgatni. A szülők azonban továbbra is szerettek volna választ kapni erre a kérdésre, ezért a bíró úgy döntött, ne kérdezzenek többet.
A bíró kérdezett ezután a mentőorvostól: mit kellett volna tennie, ha a gyerek nem engedi megvizsgálni magát? A válasz szerint mentővel kórházba kellett volna szállítani. „Miért nem tette meg?” - kérdezte a bíró. „Mert mulasztottam” - jött a tényszerű válasz. A következő kérdésre a mentőorvos elmondta, papírt sem hagyott a helyszínen az elvégzett vizsgálatokról és a kiszállásról. Mert a kocsiban maradt a táskája és nem ment vissza érte.
Ránézésre nem volt lázas
Klaudiának a lázát sem mérte meg az orvos, pedig a halál okának ismeretében feltehetőleg 40 fok feletti láza lehetett. A lány szobatársa az anyának elmondta, hogy Klaudia arca piros, a homloka pedig forró volt. A diáklány többször is mmondta a barátnőjének, hogy ezt már nem bírja és haza akar menni, mert erős fájdalmai vannak. Sokszor hányt és hasmenés is elkapta. Az orvos szerint azonban Klaudia nem volt lázas. Legalábbis ránézésre, mert mint azt korábban elmondta, hozzá sem ért a lányhoz.
Please, help me!
A szobatárs szerint Klaudia angolul is kérte az orvost, segítsen neki. A végső diagnózis azonban a hiszti maradt, holott a lány akkor már haldoklott. A vérbe került baktériumok okozta bőrbevérzések sem tűntek fel az orvosnak, állítólag a rossz megvilágítás miatt. Az orvos azt javasolta a tanároknak, reggel vigyék háziorvoshoz a lányt, aki addig aludjon egyet, így a pániknak és hisztinek már nyoma sem lesz. A mentőorvos távozása után húsz perccel Klaudia meghalt.
A halál oka: agyhártyagyulladás
A boncolások során kiderült: Klaudia halálát baktériumfertőzés következtében fellépő agyhártyagyulladás és vérmérgezés okozta. A szervezetében elszaporodó baktériumok szinte minden fontos szervet megtámadtak. A szülők beszéltek a lány társaival és kiderült: Klaudia már hétfőn is panaszkodott, hogy nem érzi jól magát.
Öntudatlanul, meztelenül a folyosón
Kedden Klaudia még rosszabbul lett. Egy délutáni kirándulás előtt szólt a kísérőtanároknak, hogy inkább lefeküdne mert rosszul érzi magát. Algoflexet vett be és lepihent. Később elment zuhanyozni. Ruhástól állt be a zuhany alá, majd meztelenül sétált a folyosón és bement a tanárokhoz. Az egyik kísérőtanár ment át a szobájába ruháért. Ekkor a lány feltehetőleg már nem volt tudatánál. Ez azonban akkor még nem volt elég a kísérőknek ahhoz, hogy azonnal cselekedjenek.
Miért nem figyeltek rá?
A lányom az utolsó óráiban már nagyon rosszul volt, sokat szenvedett. Mégsem vette senki a fáradságot, hogy felhívjon minket és elmondja, mennyire rosszul van Klaudi. A 16 éves lányomra a 16 éves csoporttársa figyelt leginkább, akinek Klaudia elpanaszolta, úgy érzi, "le sem sz*rják a baját". Az angol iskola menedzsere jegyzőkönyvbe diktálta, hogy az ő autója ott volt ugyan a közelben, de nem akarta beültetni Klaudiát, mert az egy nagy autó.
(Aki érti, kérjük írja meg a cikkünk végén az összefüggést.)Jobb lett volna...
Batyi Lajos a magyar középiskola igazgatójának is feltette a kérdést, miért nem vitték legalább taxival kórházba Klaudiát, amikor látták, mekkora a baj? Az igazgató válasza szíven ütötte az apát: „Miért, jobb lett volna, ha a lánya a taxiban hal meg?” Batyi Lajos szerint jobb lett volna, mert akkor érzi, hogy mindent megtettek a lányáért.
Korholás a mulasztásért
A vizsgálóbíró szerint Klaudia élete már nem volt menthető, ezért az (agyhártyagyulladás helyett távolról hisztit diagnosztizáló) orvos ellen nem indul eljárás és nem függesztik fel. Viszont az angoloknak komoly tanulság lehet Klaudia halála, ezért oktatják majd a betegség tüneteit, hogy legközelebb időben felismerjék. A szülőknek azt javasolta a bíró, hogy ezt az ügyet ne vigyék tovább, mert nincs értelme.
Csak baleseti halálra fizet a biztosító
A magyar szakközépiskola utazás előtt kötött biztosítást a gyerekekre, de mivel Klaudia nem balesetben halt meg, ezért a családja egy fillért sem kap a biztosítására. Ennek terhére szállították haza a holttestet, de ebben ki is merült a biztosító szolgáltatása. (Igaz, ez is sok pénzbe került volna biztosítás nélkül.) Ez nem rendkívüli, gyakorlatilag az összes hazánkban forgalmazott utazási biztosítás ilyen. Az utazási biztosítás nem életbiztosítás, a betegellátásra, a csomagokban keletkezett kárra, baleseti halálra és rokkantságra térít a biztosító, természetes halálra azonban nem. Úgy tudjuk, a 18 éven alattiak tanulóbiztosítása halálesetnél 200 ezer forintot jelent a gyászoló szülőknek.