A hivatalos adatok szerint is elszabadultak Magyarországon az élelmiszerárak

Az infláció kicsit csökkent, de ennek nem tudunk maradéktalanul örülni.

2019. szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 7,3%-kal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 18,5, a párizsi, kolbászé 17,0, a cukoré 11,7, a liszté 11,0, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 10,1, a tojásé 9,1%-kal lett magasabb – közölte csütörtökön a KSH.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,3, ezen belül a dohányáruk 9,6%-kal drágultak. A szolgáltatásokért 2,4%-kal többet, a járműüzemanyagokért viszont 3,4%-kal kevesebbet kellett fizetni.

Mindent összeadva a magyarországi infláció hivatalosan 3,4 százalék, ami csökkenést jelent a korábbi értékhez (3,9%) képest, de még mindig magasnak számít Európában.

A mérséklődés oka az üdülési szolgáltatások áresése, valamint a telefon, internet előfizetések árának csökkenése okozta – mondják a szakértők.

Az elkövetkezendő hónapokban hasonló inflációt várnak, hacsak nem indul jelentős romlásnak a forint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság