Hófúvásra figyelmeztet a közútkezelő

Vezessen óvatosan.

Országszerte változó intenzitással havazik hajnal óta, ezen kívül főleg a Dunántúl északi megyéiben, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viharos széllökések is várhatóak, melyek nyomán rövid időn belül hófúvásos szakaszok alakulhatnak ki. Erre elsősorban a magasabban fekvő területeken, leginkább a Dunántúli-középhegységben van esély.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is 12 órás váltott műszakokban, minden rendelkezésére álló emberi és gépi erőforrásával a hóeltakarítási munkákon fog dolgozni. Ugyanakkor a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a 0-24 órás munkavégzésük mellett is, amíg az erősebb széllökések nem csillapodnak, több útszakaszon időszakosan télies útviszonyok mellett közlekedhetnek majd az autósok, mivel a burkolatról letakarított havat a viharos szél percek alatt visszahordhatja az úttestre.

Hófúvások idején a hóeltakarítási munkák szó szerint szélmalomharcot jelentenek a közútkezelő szakembereinek, mivel az erős szél folyamatosan visszahordhatja a letakarított havat is a burkolatra. Ráadásul már 30–40 km/órás széllökések felett a hófogó rácsok is csak kisebb mértékben tudják tompítani a hóátfúvás kialakulását, mivel az erős szél nyomán azok is megtelnek hóval, ezért a friss havat is át tudja fújni rajtuk egy-egy erősebb széllökés. Így a burkolaton a hóeltakarítás után is szinte rögtön újra havas lehet a burkolat, mindaddig, amíg a szél nem áll el vagy nem mérséklődik.

A hófúvással érintett területeken található közutas mérnökségeknél ezért a hómarókat már az éjszakai órákban beüzemelik, hogy szükség szerint azonnal el tudják kezdeni a beavatkozásokat. Az országos közutak mentén egyébként közel 416 kilométernyi szakaszon van telepített hóvédő erdősáv, míg több mint 494 kilométeren hófogó rácsokat helyeztek ki a szakemberek a téli üzemeltetési időszak kezdetétől, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a hófúvásokban leginkább érintett utak mentén.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a következő napokban csak és kizárólag a téli közlekedésre megfelelően felkészített járművekkel induljanak el. Utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról a www.utinform.hu oldalon, az országos vagy megyei diszpécsereknél.

A folyamatos közlekedés feltételeinek biztosítása érdekében előfordulhat, hogy biztonsági okokból egyes útszakaszokon a 7,5 tonnánál nehezebb járművek mozgását is korlátozzák majd, megelőzve az esetleges baleseteket és az azzal járó torlódásokat, hogy a közútkezelő gépei is folyamatosan tudjanak majd dolgozni – áll a kiadott közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos