A tavaszi ülésszak végén, a választás utáni napon dobott be egy monumentális, 91 oldalas módosítócsomagot a kormány, amelybe a katasztrófavédelem átszervezése, az iskolai mobilhasználat szabályozása és a budapesti háziorvosi ügyeleti rendszer átállása is belekerült.
Mint a hvg.hu felhívta a figyelmet rá, a javaslat felhatalmazza a kormányt, hogy minden iskolában és kollégiumban meghatározzon be nem vihető (tiltott) tárgyakat, illetve olyanokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel szabad az órán használni.
Ezek közé tartozna a mobiltelefon is. Az indoklás úgy fogalmaz, hogy "az iskolai mobiltelefon-használat jelentős mértékben eltereli a diákok figyelmét a tanulásról, emellett az internetes zaklatásra is lehetőséget teremt". Ugyanakkor oktatási célból megengedett lenne a mobiltelefonok használata, ahogy a laptopoké, tableteké is. A szabályok betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek joguk lesz a tanulók csomagját és tárolóhelyiségét átvizsgálni, a tiltott tárgyat elvenni.
Emellett a módosítócsomagban az is szerepel, hogy az állami kórházakban egységes beléptető rendszert vezetnek be annak érdekében, hogy ellenőrizzék az alkalmazottak "munkaidejének betartását, az intézménybe történő be- és kilépését" - derült ki a lap beszámolójából.