Csak biztosítással lehet használni a hazai utakon keddtől körülbelül 50 ezer elektromos rollert, az erről szóló igazolást minden rolleresnek magánál kell tartania, és a közúti ellenőrzések során be kell tudniuk mutatni - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Bérrollerek esetében is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a biztosítás meglétéről.
Az új szabályozás a 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollereket, illetve 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyik rollert érinti.
A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalata alapján a rolleresek többsége évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást. A díjak mértéke jelentős mértékben eltér, mert vannak olyan biztosítók, amelyek nyilvánvalóan azért hirdetnek meg több százezer forintot elérő éves összegeket, mert nem szeretnének rolleres ügyfeleket.
Az FBMASZ azt is jelezte, hogy a kötelező biztosítás csak a másoknak okozott károkat téríti, a rollereseknek érdemes balesetbiztosítást is kötni.