Holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt társasházi lakásban, a főváros XVIII. kerületében található Fáy utcában péntek délután - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t.
Balogh Eszter elmondta: egy 300 négyzetméteres társasház egyik 25 négyzetméteres lakásában keletkezett a tűz. A lakás egyik helyiségében a tűzoltók elszenesedett holttestet találtak. A tüzet, amely átterjedt a tetőre is, a tűzoltók négy vízsugárral eloltották, de az épületből harminc lakót ki kellett kísérni, nekik melegedőbuszt hoztak a helyszínre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.