Itt az első fotó Mészáros Lőrinc lányáról és párjáról, Homlok Zsoltról

Jó parti.

Hétfőn írtuk meg Benősül Mészáros Lőrinc családjába a HVSE elnöke 2017. May 29. 19:34 , hogy férjhez megy Mészáros Lőrinc, milliárdos gázszerelő és polgármester középső lánya, Ágnes. A vőlegény pedig nem más, mint a Haladás VSE-t elnöklő Homlok Zsolt. Mészáros Ágnes szép hozománnyal bír, hiszen benne van a tavaly apja által megvett Konzum Nyrt. igazgatóságában, és a 192 újságot birtokló Opimus Group igazgatóságában is. Nevére 2015-ben 443 millió forint értékben vásároltak termőföldet Felcsút környékén. És ügyvezető a Mészáros és Mészáros Kft-ben.

haladás.hu

Az álompár a Haladás szezonzáró bankettjén mutatkozott együtt, az MKB Arénában található, roppant elegáns All Star Bowling Clubban. A fotó a haladás.hu-n jelent meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű