Most a régi szombathelyi, „fiúsabb” Zizi köszön ránk, testre simuló nadrágban, új műkörmökkel, ennél merészebben nem is gondolja, hogy Szombathelyen vállalhatja magát. Külsejével így is, akarata ellenére, a városban sokakat megbotránkoztat. Szőke Zoli amúgy őszinte és kedves srác/lány, aki nyíltan meri vállalni, másságát. Nem transzvesztita, ezt a jelzőt kikéri magának, ő Zizi.
Mit szeretsz jobban, ha nőnek, vagy ha férfinak neveznek?
Se egyiknek, se másiknak. Azt szeretem, ha azt mondják Zizi.
Valamit mégis használnunk kell, mi is vagy te: meleg, homoszexuális vagy transzvesztita?
A transzvesztitát nem szeretem. Legjobban az androgünnel vagyok kibékülve. Ez görögül isten gyermekét jelenti, azokra használják, akiknek olyan megtévesztő a külsejük, hogy se nem fiúk se nem lányok. Ami számomra egyértelmű: női lélekkel születtem.
Már tízen-huszonéves korodban is feltűnő jelenség voltál Szombathelyen. Lehetett látni, hogy érzékeny vagy a divatra, a tökéletes eleganciával hordott táskáiddal stílust teremtettél.
Talán tizenhat-tizenhét éves lehettem, amikor meghoztam magamban a döntést: nem vagyok hajlandó megfelelni a konvencióknak: a négy fal között élni, az utcán pedig hazudni mindenkinek. Nehéz gyerekkorom volt, ezért is döntöttem úgy tinédzserként, hogy megpróbálom saját utamat járni.
Kínkeservesen nehéz utat jártam be ebben a városba
A „másságod” miatt volt nehéz a gyerekkorod?
Nem, a problémák egészen más gyökerűek voltak. Talán elég annyi, hogy két egészséges szülőm közül a mai napig egyikkel sem vagyok beszélő viszonyban, teljesen független attól, hogy most hogyan és hol élek.
Mikor ébredtél rá arra, hogy a fiúkhoz vonzódsz?
Óvodás koromban. Nyilván nem tudtam magamban megfogalmazni mi az, csak éreztem, hogy más vagyok, mint a többi velem egykorú fiúgyerek. Nem tudtam közéjük beilleszkedni. Másrészt tény, hogy gyerekkorom meghatározó szereplői mind nők voltak, az édesanyám, a nagyanyám és a nagynéném neveltek. Talán ebből kifolyólag is a lánytársaságot kerestem, velük tudtam magam igazán megértetni.
Állandó a vita, hogy azért lesz egy kisfiúból homoszexuális felnőtt, mert női közegben nevelkedett és nővé nevelték, vagy csak a genetika számít.
Nevelhetnének bárkit nőnek, ha nincs meg benne a genetikai hajlam. Nyilván hatással volt rám, hogy nőkkel éltem együtt, de a saját döntésem volt, hogy inkább a nagymamámmal főztem, mintsem hogy kimentem volna a parkba a srácokkal játszani.
Jelenlegi külsőd miatt sok megjegyzést kapsz? Beszólnak neked?
Igen, mikor itthon vagyok, Szombathelyen. Én sohasem voltam igazán férfias típus, ezt korábban is látták rajtam. Az arcom, a testalkatom sem olyan. Ma már úgy gondolom, minden úgy volt jó, ahogy megtörtént velem - de nekem akkor nem szólt senki, hogyha ezt bevállalom, mivel jár. Kínkeservesen nehéz utat jártam be ebben a városban.
Miért volt nehéz Szombathelyen „másként” létezni?
Például meg kellett találni azt a kávézót, ahol kiszolgálnak. Megesett velem, hogy hiába ültem be valahova, nem jött oda hozzám a pincér, holott a régi külsőm a mostaninál sokkal szolidabb volt. Ma már megtanultam, hogy nem megyek be akárhová, tudom melyik a jó kávézó nekem, hol érdemes ruhát venni és hol nem méricskélnek ferde szemmel a szoláriumban.
Mikor váltottál, növesztettél hosszú hajat, vettél tűsarkút és lettél vállaltan még nőiesebb?
Úgy egyéves folyamat eredménye az, amit most láthattok rajtam.
Megéri? Nem lenne egyszerűbb az életed, ha kevésbé nyíltan vállalnád fel nőies külsőt?
Nem kérdés, megérte. Van pár ismerősöm, akik hasonlóak hozzám, bujkálnak, és ettől egyáltalán nem boldogok. Persze nekem is gyakran nagyon nehéz. Főként, hogy itt Szombathelyen nem tudok úgy végigmenni a Fő téren vagy a Kőszegi utcán, hogy valaki csúnyán be ne szóljon. Nyilván azért is van ez, mert itt mindenki tudja, ki vagyok.
Miket mondanak rád?
A lebuzizás vagy köcsögözés a legkevesebb, volt aki ténylegesen arcon köpött. Amióta Bécsben élek, még nehezebb újra hazajönni.
Bécsben könnyebb?
Sokkal. Bő fél éve élek ott, de így nem is mennék ki az utcára, mert azt mondanám magamra, hogy ez túl szolid. Nálam kint alap a miniszoknya vagy a miniruha, a szépen beondolált haj, a smink, még a sarki közértbe is tűsarkúba járok. Ott száz százalékban androgünként élem az életem. Kint egy harminc körüli srác odajön hozzám az utcán (ez nem egyszer fordult elő) és azt mondja, hogy nem tudja hogyan csinálom, de sokan megirigyelhetnék a külsőmet. Addig itthon ugyanilyen korú srác rálép a gázpedálra, ha átmegyek a zebrán, közben hangosan köcsögözik, és rám rántja a kormányt. (Tényleg, alig pár centin múlt, hogy nem ütött el.) Csak ennyi a különbség, nem több.
Mivel foglalkoztál Szombathelyen?
Jártam egy darabig a főiskolára, aztán a nagymamám beteg lett, őt ápoltam, emiatt abbahagytam. Aztán egy családi vállalkozásban bélyegzőket, névjegykártyákat, nyomtatványokat terveztünk, megtaláltam benne magam. Az üzletet aztán be kellett zárnunk.
Hiába ismertem sok mindenkit, hiába tudtam, hogy háromhónapos pihenő után dolgozni szeretnék, nem találtam munkát, Szombathelyen senki sem vállalta fel, hogy engem alkalmazzon. Mert a régi külsőmmel is egyértelmű volt nálam a helyzet. Fél év alatt feléltem minden tartalékomat, közeli barátok jóindulatából éltem. Volt egy ronda napom, amikor úgy gondoltam, mindegy, csak ezt ne, el innen. Először a húgomhoz költöztem Hollandiába, majd jött ez a bécsi munka…
Mesélnél valamit erről a kinti, bécsi életedről?
Egy középvezetői állás, azzal a külsővel, amivel én akarom, és egy teljesen nyugodt közeg.
Az álom kategória:) A szórakoztatóiparban dolgozol?
Az éjszakai életben. Hetero hely, ahol ugyanolyan vagyok, mint a többiek. Az, hogy miben megyek dolgozni, borostásan vagy kisminkelve, senkit sem érdekel. A lényeg: csináljam meg a dolgomat.
Önkéntelenül is felmerül a kérdés: nem ajánlották fel, hogy áruld a testedet, legyél prostituált?
De igen. Sok pénzt is kereshettem volna vele, de az egy másik világ.
"Két szint között megrekedtem"
Látszik rajtad, nem is titkolod: milyen szépészeti beavatkozáson estél át?
Van egy botoxom, harminchoz közeledve ez szinte kötelező, egy homlok és szemkörnyéki, de tudom ráncolni:) Aztán szájfeltöltés, hajhosszabbítás…
Akkor már csak egy műmell hiányzik, nem?
Magam sem tudom. Ha úgy gondolom, hogy az életemet ezután Bécsben élem le, és Szombathelyre csak napokra jövök vissza, akkor előfordulhat, hogy meglesz ez a műtét. De tudom, azzal az új külsővel már nem tudnék végleg hazajönni. Nem tudom, hogy a műtéttel járó negatív dolgokat el tudnám-e már viselni, félek, hogy belerokkannék lelkileg. Nehéz. Jelenleg azt érzem, hogy két szint között megrekedtem, félkész állapotban vagyok. Viszont a kinti énemhez pont ez hiányzik, a mell, amikor ismerkedtem, sokan ezt hiányolták.
Akkor miért nem keres magának egy nőt, már bocsánat?
Azért a pár centi pluszért, ennyi:)
Miért van az, hogy neked a nőiesség felfokozott formája kell, a tűsarkú és a smink?
Ha én nőnek akarok látszani, nem mehetek ki tornacipőben. Egy barátom látogatott meg Bécsben, tőle kaptam a legnagyobb bókot. Azt mondta, „Zizi eszméletlenül, megtévesztésig megtévesztő a külsőd”. Kint nem veszik észre, hogy fiú vagyok. Nem az a célom, hogy eltúlozzam, hanem hogy nőies külsőm legyen. Itthon ezt próbálom levetni, de egyre nehezebben megy. Ám ha kint vagyok jó pár hétig, már hiányzik Szombathely, hogy nem köszönnek rám az utcán, nem kiabálnak ki az üzletből, hogy „jé, helló Zizi”. Kinn Bécsben egy vagyok a sok közül. És nyilván Szombathelyen én sokat tettem ezért az ismertségért.
Él egy olyan sztereotip képzet, miszerint a homoszexuálisok naponta váltják a partnerüket, náluk nincs kitartás és hűség.
Ezért a kereskedelmi média okolható, főleg azok a show-k, ahová behívták a legalját. Az igazság az, hogy egy homoszexuális kapcsolat semmiben sem különbözik egy heteroétól, az első párommal négy és fél évet, a másodikkal cirka kettőt, a harmadikkal 15 hónapot húztam ki ebben a városban.
Most mi a helyzet nálad, van párod?
Van egy alakulóban lévő kapcsolatom, de egyedül élek.
Mennyire könnyű vagy nehéz számodra ezzel a nőies külsővel a párválasztás?
Ott kint meg vannak értem őrülve:) Itt Szombathelyen nem mernek a férfiismerőseim megjelenni velem az utcán. Velem nem jönnek el a haverok kávézni, sörözni, mert egy hét múlva rájuk is ujjal mutogatnak. Ha az új „bécsi” külsőmmel jönnék haza, még nehezebb lenne. Kint viszont nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne kérnék el a telefonszámomat, ne jöjjön oda hozzám valaki a metrón, és ne dicsérne meg. Mikor történhetne meg velem itthon az, hogy egy élelmiszerboltban odaforduljon hozzám egy hetven éves néni, és azt mondja nekem, „jaj de gyönyörű, nekem is ilyen lábaim voltak”.
A kapcsolataidban te vagy a nő?
Igen.
Takarítasz, mosol, főzöl?
Vagy felhívom a bejárónőt:) Szombathelyen a nagyapámmal élek együtt, vigyázok rá, mosok, főzök és takarítok. Mindig így volt. Amikor elköltöztem a nagyszüleimtől és beköltöztem az első párkapcsolatba, saját háztartást vezettem.
Mit szólt a család, amikor kiderült rólad, hogy a fiúkat szereted?
Az igazság az, hogy erről sohasem beszéltünk nyíltan. Persze nem vakok. A nagynéném a legjobb példa rá. Amikor bemutattam neki az első páromat, állítom, ha lányt mutatok be neki, akkor lepődött volna meg igazán. Nálam ez alapdolog volt.
Tinédzser koromban, amikor először szembesültem komolyabban a másságommal, úgy éreztem, a nagyszüleimhez nem fordulhatok ezzel a kérdéssel. Szépen lassan megoldottam magamban, később meg már nem nagyon volt miről beszélni. De senki sem várja el tőlem, hogy családot alapítsak és gyerekeim legyenek.
Mennyi időt és energiát fordítasz magadra, a külsődre?
Nagyon sokat. Már egy hete, hogy itthon vagyok, azóta csak ezzel foglalkozom. Úgyis megéri, hogy itt járok el fodrászhoz, műkörmöshöz, plasztikai sebészhez, ha beleszámolom az útiköltségemet. Ráadásul itt megtaláltam azokat a szakembereket, akik elfogadnak, akik nem ódzkodnak attól, hogy férfi kézre műkörmöket építsenek.
"Ha én letérdelek, nem imádkozni akarok."
Divatőrült vagy?
Szeretem ellesni az új dolgokat, nyitott szemmel járok, próbálom kilesni az új trendet, de alapvetően a divatban is a magam stílusát szeretném megtalálni. Évek óta nincs egyetlen férfi ruhadarabom sem, már régebben is csak női nadrágot hordtam.
Milyen szöveget tetováltattál magadra?
Madonna idézetek. A derekamon például az a dalszöveg: „Ha nem tetszik a stílusom, akkor baszd meg”. Egyszer eljutottam a bécsi koncertjére, azóta nagyon kedvelem. Most meg egy Lady Gaga idézeten gondolkodom, hogy azt is magamra varratom.
Miért szeretik őket a homoszexuálisok?
Mert a dalszövegeikben teljesen felvállalják önmagukat. Mert mit mondott Madonna: "Ha én letérdelek, nem imádkozni akarok."
Persze a menedzsmentjükben is mind ott vannak a melegek, és nyilvánvalóan áll mögöttük egy meleg dalszövegíró is, akinek érződik a dalokban a hitvallása. De ne felejtsük el, az egész egy tudatosan átgondolt marketingfogás, hiszen az egyik legnagyobb vásárlóerővel manapság a homoszexuálisok bírnak. Nincs gyerekük, viszont nagy bennük a bizonyítási vágy, és adnak a külsejükre, szeretik a luxusdolgokat. Én nem megyek át a boltba melegítősen. Ha megfigyeled, egyre több reklám kifejezetten homoszexuálisoknak készül.
"Aki nem képes felvállalni másságát, azért lesz labilis, aki pedig felvállalja, az a bántások miatt lesz az."
Mi van akkor, ha este hazamész, leveszed a minit és a tűsarkút, és meglátod magad a tükörben. Elgondolkozol azon, ki vagyok én, és mit akarok?
Rengetegszer. Csak ülök és könnyezek. Egyre nehezebb az olyan napot elviselni, amikor bántanak. És azt érzem, hogy több hét bécsi létezés után egyre nehezebb hazajönnöm. Amikor Szombathelyen éltem, nyilván hozzászoktam, mostanában viszont, hogy keveset vagyok itthon, nem bírom az otromba bántásokat.
Most érzem azt, hogy szükségem lenne egy jó pszichológusra, aki segít nekem a továbblépésben. Megrekedtem, amikor ott kint vagyok és belenézek a tükörbe, egy jó nőt látok, amikor visszatérek Szombathelyre, nem ezt érzem. A két énemet nem tudom együtt látni. Kell egy segítség, aki mond valamit erről az egészről. Ráadásul legbelül azért elég labilis vagyok, öngyilkossági hajlamokkal. Aki nem képes felvállalni másságát, azért lesz labilis, aki pedig felvállalja, az a bántások miatt lesz az.
Volt egy Zizi...
Félsz az öregedéstől?
Nagyon. Nem véletlenül vállalkoztam a botoxra, és hívogatom a plasztikai sebészem, hogy mit kéne csinálni rajtam még. A lényeg az, hogy látom, ki szeretnék lenni az utam végén.
Ki?
Zizi… úgy szeretném befejezni ezt a játékot. Hogy mindenki tudja, hogy volt egy Zizi, és teljesen mindegy, melyik énemre emlékeznek.
El tudod képzelni, mi lesz veled 50-60 évesen, hogy nézel majd ki?
Dívaként élek:)
Azért egyszerűbb az olyan homoszexuálisok dolga, akik nem akarnak nővé válni, egyszerűen csak férfi párkapcsolatra vágynak, nem?
Igen. Bár attól függ, milyen közegben él az ember. Ha megtalálja azokat, akik felvállalják az embert, az jó. Nekem Szombathelyen is sok barátom van, szerencsére könnyen megtalálom a hangot az emberekkel, és aki nyitott felém, azzal hamar összebarátkozom.
Egy hetero férfi nőnek nézve összejönne veled?
Sarkítva igen, de persze épp ez az, ami kizárt. A homoszexuális férfiak általában vagy szőröset, mackósat, vagy a vékony nőieset szeretik. Az én régi formámat, de az már egyáltalán nem biztos, hogy a mostanit. Az előző barátaim közül egyikőjük sem viselte volna el a műkörmöket. És nyilván van egy réteg - ezt ott kint látom - aki a nőt keresi bennem, azzal a kis plusszal. De ez tényleg nagyon szűk kör. A homoszexuálisok általában nem szeretik az androgünöket vagy a transzokat, és az én külsőmmel rendelkezőket.
Ezért is van az, hogy a műmell még szóba jöhet nálam, de komolyabb nemi átalakításra nem vállalkoznék. Hiszen van egy meleg közeg, annak is egy szűk szelete, ahol most még tudok keresgélni. De ha a meleg férfiak nem kapják meg tőlem azt a pluszt sem, azt a pár centit, akkor minimális esélyem van arra, hogy párt találjak. Ritkán akadhatsz össze olyan hetero pasival, akinek pont te, egy nővé operált férfi kell.
Szerinted mennyire segít a másság elfogadásán a Love Parade?
Én ezekkel az itthoni melegfelvonulásokkal nagyon nem értek egyet, soha egyen nem vennék részt. Ezek a felvonulások azért indultak, hogy megmutassuk, mi ugyanolyanok vagyunk, mint mások, nem különbözünk. Ugyanúgy élünk, amiben semmi megbotránkoztató nincs. Magyarországon kimegyünk az utcára, és megbotránkoztatunk. Hogyan várjuk el, hogy az emberek elfogadjanak bennünket, ha a felvonuláson polgárpukkasztó módon viselkedünk? Úgy kellene sétálni egyet, ahogy lemegyünk egy boltba.
Nem kérne más életet. Ennyi.
Mit csinálsz öt év múlva?
Fogalmam sincs, de tudom, mit szeretnék: kutyát sétáltatni a párommal, Bécsben. Szeretném, ha nyugodt, zaklatásoktól mentes, önmagammal megelégedett életet élhetnék.
Ha nő lennél, most hozzátennéd a gyereket…
A gyerektéma elég kényes kérdés nálam, nagyon szeretnék, imádnám, jó lenne valamit átadni, amit én tanultam erről a világról. Nyilván lehetnének megfelelő kiskapuk erre is. De nem tehetem, mert tudom, mivel jár az én attitűdöm, és egy kis embert nem tehetek ki annak, ami ezzel, velem jár. Bár azt nagyon nehéz elfogadni, hogy a jelenlegi társadalomban aki veri és éhezteti a gyermekét, az jobb megítélés alá esik, mint én.
Mások bujkálnak, te még nyilvános blogot írsz az életedről. Miért?
Hogy megmutassam: jól érzem magam.
De hát benne vannak a szenvedéseid is.
Mert emberből vagyok. Kell nekem valamit titkolni? Legalább látják az emberek, nekem is van rossz napom, jó napom. Ezt az utat nem én választottam magamnak, nem én kértem. De a sok nehézség ellenére, ami az én identitásommal, attitűdömmel, külsőmmel jár, ha lehetne, akkor sem kérnék más életet. Ezt az utat kérdés nélkül újra járnám, mert szeretek az lenni, aki vagyok.
Az a sok szenvedés, lelki probléma, pánikbetegség és depresszió, ami végigkísérte eddig az életem, ezek tettek olyan emberré, aki most vagyok. Meg kellett nekem ahhoz élnem azt a sok keservet, hogy ez az ember legyek, úgyhogy köszönetet kell mondanom mindenkinek, akik mindezt tették velem. Persze nem gondolom, hogy jó ember vagyok, mert gyarlók vagyunk mindannyian. Ennyi.
