„Szerintem én mindennap meglátom azt a szépséget a hivatásomban, ami 19 éve a pályán tart”

Horváth Balázs mentőtiszt lett Szombathely első hétköznapi hőse. Feleségének ajánlotta a díjat, számára ő a hős.

A Nyitott városháza programsorozat idei első teraszkoncertjén vehette át a „Szombathelyi hétköznapi hősök díjat” Horváth Balázs mentőtiszt.

A város közgyűlése még márciusban alapította a díjat, a szombathelyi identitást erősítő program részeként. Minden olyan magánszemély jelölhető az elismerésre, aki a környezete megítélése szerint sokat tesz a közösségért, a szombathelyi emberekért.

A beérkezett jelöltekre online lehetett voksolni. A hat jelöltre összesen 5653 szavazat érkezett, melyek közül a legtöbbet tehát Balázs kapta.

Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

A felterjesztettek között szerepelt még: Bakos Ildikó, a Joskar-Ola Alapítvány elnöke, Morvay Adrienn háziorvos, Vass Péter Bexter szociális munkás, Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke, Tátrainé Kulcsár Irén, a TIT Hölgyklubjának vezetője.

Ahogy a méltatásban elhangzott: Balázs hiteles, nagy szakmai tudással rendelkező, lelkiismeretes szakember. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy az újraélesztés/életmentés már az óvodás korosztálytól kezdődően játékos formában eljusson a legkisebbekhez is. Ehhez kollégáival készített egy óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek szóló elsősegély társasjátékot is.

Minden korosztállyal könnyen megtalálja a hangot. Elsősegély versenyekre készíti fel az általános és középiskolásokat, előadásokat tart újraélesztés és elsősegély témában. A Segítés Városa program egyik motorja.

Példaértékű önzetlensége, hatalmas tudása, közösségépítő és az életmentést minden formában népszerűsítő és oktató tevékenységéért érdemes a Szombathelyi hétköznapi hősök kitüntetésre.

Balázs már 12 éves kora körül vonzalmat érzett az egészségügyi pálya iránt. Édesanyja több mint négy évtizede dolgozik a Markusovszky kórházban. Az ő történetei inspirálták arra, hogy ez egy nagyon szép hivatás, illetve iskolás korában elsősegélynyújtóként sokat találkozott mentő dolgozókkal, akik nagyon hiteles emberek voltak, nagy szakmai tudással.

Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

„Szerintem én mindennap meglátom azt a szépséget a hivatásomban, ami 19 éve a pályán tart. Az, hogy a betegeket ellátjuk, egy szakmai feladat, kihívás, de ennek van egy mélyebb oldala is, hogy emberekkel foglalkozunk, nekik segítünk. Ez az egyik legszebb dolog. Az elsősegélynyújtás oktatása pedig igazi szívügyem, ennek kapcsán is rengeteg emberrel találkozom” – mondta lapunknak a díjazott arra a kérdésünkre, hogy mi az, ami motiválja a hétköznapokban.

Balázs egyébként teljesen véletlenül tudta meg, hogy a jelöltek között van. Az egyik ismerősével futott össze, aki közölte vele, hogy szavazott rá. A kezdeményezés a mentőtiszt kislányának osztályközösségéből indult: az osztályfőnök ötlete alapján, a gyerekek, a szülők támogatásával.

„Mondtam a feleségemnek, hogy engem valaki jelölt erre a díjra, már egy hete megy a szavazás. Niki akkor bevallotta, hogy hetek óta titkolóztak. Tanúk is vannak rá, hogy ez annyira meghatott, hogy megkönnyeztem” – idézte fel a kitüntetett, aki a napokban lett háromszoros édesapa, így felesége nem tudott ott lenni a díjátadón. Két nagyobb gyermeke és édesanyja kísérték el.

„Igaz, hogy ma én kaptam a hétköznapi hős díjat, de az én szememben a feleségem a hős, neki ajánlom, hiszen sokszor erőn felül is támogat. Sőt, a legkisebb gyermekem, Barnabás is úgy időzítette a világra jövetelét, hogy a szülőszobáról már el tudtam menni megtartani egy előadást. Nevettünk is Nikivel, hogy már a legkisebb is támogatja a szenvedélyemet. Örömökben gazdag időszak ez a családunknak” – mondta boldogan Balázs.

Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

A teraszkoncertnek rendhagyó módon a városháza előtti tér adott otthont. A következő három már újra a teraszon lesz. Az ISIS Big Band koncertjét az A_KUKAC_R Acoustic duó zenei összeállítása előzte meg. Az ismert dallamok sokakat a térre vonzottak. Kellemes nyáresti kikapcsolódásnak bizonyult a zenés program. Talán érdemes lenne még jobban kinyitni a városházát, a téren tartani a többi koncertet is, de ez csak egy ötlet a részünkről. A kitüntetettnek és minden jelöltnek gratulálunk!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely