Már az is sikernek számít, hogy a WSSZ őszi szezonjának első kamaratermi premierjéhez a csehek egyik legismertebb színházi emberét, Hrabal „udvari rendezőjét”, Ivo Krobotot sikerült megnyerni. Egyrészt mert meglehetősen otthonosan mozog Hrabal univerzumában (húsz darabot rendezett tőle), másrészt nem egy alkalommal dolgozott együtt a mesterrel is. (Magyarországon a nyíregyházi színházban vitt színre jó pár előadást, köztük több Hrabal-átiratot.)
Úgy tudni, Krobot érti és érzi Hrabalt - ettől tűnt talán még izgalmasabbnak ez a mostani szombathelyi premier. Kíváncsian vártuk, ötven-hatvan év távlatából nézve milyen értelmezésben jelenik meg Milos forgalmista groteszk tragikomédiája, egy cseh rendezőtől, szombathelyi színészekkel. Egy történet, amit sokan ismerünk, és amiből kihagyhatatlan filmtörténeti remek (Jiří Menzel Oscar díjjal jutalmazott alkotása) született.
Beszippant a negyvenes évek szűk levegője
Forgalmistának lenni jó, garantált a kíméletes élet – hogy rátérjünk a lényegre - sok dolguk nincs, tárcsával integetnek, szívatásból néha pirosat adnak egy-egy szerelvénynek, de itt, a világvégi (kisvárosi) állomáson naphosszat alig akad tényleges tennivaló. Ebben az unalmas paradicsomi idillben turbékolnak a galambok és a távírászlányok, és ebbe piszkít bele a második világháború, ugyan a végsőket rúgja, de az állomáson nácik, katonai szerelvények, sérültek és halottak vagonjai hajtanak át. Milos, a fiatal fiú, ahogy a galambok, csak élni szeretne, enni, lenni, szeretni, és végre Férfi lenni…
Történetünk azzal veszi kezdetét (ahogy a kisregényben), hogy Milos sikertelen öngyilkossága után újra szolgálatra jelentkezik. Itt van Hubička forgalmista úr, a bohém szoknyavadász, aki egy éjszakai szolgálat alkalmával az összes fellelhető vasúti bélyegzőt rányomta a távírász kisasszony pucér ülepére, amiből éktelen balhé kerekedett. A botrány legfőbb kárvallottja nem Hubička, hanem az állomásfőnök, a megszállott galambtenyésztő, aki csak a szárnyasokért él és hal…
Sínek között, a vonatból figyelünk
A díszlet két felvonáson át ugyanaz marad, középen a vasútállomás szolgálati helyiségével (képzeletben kettészelve, mi nézők pedig valahol a sínek között foglalunk helyet). Kispolgári szürkeség és rend. Szembe velünk, középen a bűvös vezérlőasztal, ahol a vasút és vonalai önálló, szürreális életet élnek. Oldalt a magasban egy galéria, terepasztallal, vasúti makettel, sok szerepe nincs, egyetlen egyszer indul be a kisvasút (elnézegetném többször is). A galéria aljában, a félhomályban játszik a zenekar (zongora, cselló, klarinét), lágy muzsikával színezik az előadást.
Apák és anyák
A vasútállomás két öregje (Max, az állomásfőnök, és Hubička) egymás ellentétei. Max (Szabó Tibor) szenteskedő karrierista, akit egyetlen dolog érdekel, a turbékoló szárnyasai. Hubicka a macisan „vagány”, léha, nőcsábász és álmodozó. Barátságos, nyitott és pimasz lénye teszi élettelivé, ezt a kietlen állomást. Milos, a tinédzser srác apa nélkül nő fel, kettőjük, Max és Hubička közül kell azonosulási mintát választania. Aki nem lehet mást, csak Hubička, Milos is élni és nem félni akar.
Elismerés illeti meg Milos (Balogh János) és Hubička (Bajomi Nagy György) bájos kettősét, élvezettel nézzük apró játékaikat. Bajomi még mindig tud meglepetést okozni. Karaktere egyszerre reális és finoman groteszk, nem érzem benne a modorosságot, van benne humor, kedvesség, és figurájában ott lapul a magát kívülről cinikusan szemlélő kiégett ember is.
Szabó Tibor állomásfőnöke Krobot értelmezésben a hrabali figuránál kevésbé összetett, erkölcsösebb, szívósabb, szárazabb. Kevésbé puhány, mint a hrabali Max. (Nem szerepel például az a jelenet, amelyben a forgalmista unokahúgának tenné a szépet, ám a könnyed légyott helyett a fonalat kell gombolyítani az asszonnyal - pedig sokat hozzátesz az állomásfőnök álszent figurájához.)
Hrabal női karakterei „anyatípusú” nők. Németh Judit élettelibb és nőiesebb, kevésbé nagymamás. Alberti Zsófi is nagyon rendben van. Mását, a kalauznőt (Varga Dóra) látom haloványabbnak, nem érzem át a szerelemet, a vibrálást Milossal. Ugyanez a bajom a Viktóriával töltött légyottal (Lévai Tímeával) is, nem érzem, hogy megtört volna Milosban a jég, hogy jelenet után férfivá lett.
Mint egy antik drámában, úgy fakadnak dalra
Krobot Hrabal tragikomédiáját a szombathelyi társulatra szabta, nem akar a legendás film színpadi adaptációja lenni, sem a könyvet felolvasni. (Nekem kevésbé groteszk, lágyabb, líraibb.) Játszik szereplőkkel, jelenetekkel. Külön mesét megérne, miben más a film vagy a könyv, és miben más ez a mostani színházi rendezés. Nem ragoznám túl, de feltűnik pár eltérés. Kulcsnak vélt momentumokat gondolnak újra, hogy egy érdekeset említsek – itt a darabban például egészen más okból engedi el Milost az ördögképű náci a vonatról, mint a könyvben.
Átszínezik a karaktereket, vagy épp a kisregény pár sorából kerekítenek új mellékszereplőket. Nem emlékszem például a vasgyűjtő apára és rokkant fiára, csupán a kisregény elején egy leírásra, hogy a kisváros lakói hogyan tüntetik el egy lezuhant repülőgép roncsait. Nekem kihagyható is lett volna ez a pár jelenet, sőt inkább zavar.
A rendezés egyik érdekes szelete a mellékszereplőkből verbuvált kórus, amely a galéria alatti térségben ül-áll. Mint egy görög sorsdrámában, énekükkel a legmegrázóbb, vagy épp a legmulatságosabb pillanatokban adnak nyomatékot a színpadi történéseknek. A „kardalok” elidegenítenek, kizökkentenek, vagy magyarázzák a cselekményt, de olyan szerepük is van, mint az antik drámában: az egyes jeleneteket el is választják egymástól.
(Apropó a pénteki premier előtt a szombathelyi színház aulájában nyílt „A Hrabal-galaxis pillanatképei” című vándorkiállítás. A tárlat Hrabal életét és művészetét dolgozza fel. Érdemes előadás előtt vagy szünetbe ebbe a képzőművészeti univerzumba is belépni…)
Szigorúan ellenőrzött vonatok
– színmű két részben –
Az előadás szövege Zádor András fordításának felhasználásával készült.
A dalok szövegét Nádasdy Ádám fordította.
A Szigorúan ellenőrzött vonatok története a második világháború utolsó napjaiban, egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik. Hőse Miloš, az ifjú forgalmista, akit sikertelen öngyilkossága után (az ereit vágta fel, mert nem sikerült férfivá válnia szerelmével, a kis kalauzlánnyal) kiengednek a kórházból, és újra szolgálatra jelentkezik az állomáson, ahol furcsa társaság verődött össze. Hrabal játékosan humorral-iróniával fűszerezve írta meg az alaptónusában tragikus és végkicsengésében felemelő történetet.
SZEREPLŐK:
MILOŠ HRMA, forgalmista-gyakornok / Balogh János
HUBIČKA, forgalmi tiszt / Bajomi Nagy György
ÁLLOMÁSFŐNÖK / Szabó Tibor
ÁLLOMÁSFŐNÖKNÉ / Németh Judit
MÁŠA, kalauznő / Varga Dóra
ZDENIČKA, távírászlány / Alberti Zsófi
VIKTORIA FREIE / Lévai Tímea
GRÓFNŐ / Vlahovics Edit
SLUŠNÝ, forgalmi főnök / Kelemen Zoltán
ZEDNÍČEK, vasúti tanácsos / Horváth Ákos
KNÍŽE, mozdonyvezető / Avass Attila
APA / Kristóf Roland
FIÚ / Budai Dávid
1. GESTAPÓS / Poppre Ádám
Díszlet: Horgas Péter
Jelmez: Bujdosó Nóra
Dramaturg: Duró Győző
Ügyelő: Győrváry Eszter
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
A rendező munkatársa: Pusztai Fanni
RENDEZŐ: Ivo Krobot
BEMUTATÓ: 2012. október 5., 19 óra, Márkus Emília terem