„Költöző forma lettem” – 71 évesen került utcára Bari Janó roma festő

Negyven éve él Vácon, három éve azonban kilakoltatták az önkormányzati lakásából. Rövid videóban beszélgettünk vele a kialakult helyzetről, a legendás Fekete Lyukról és a képeiről is.

Bari Janó roma festőművésszel a Herényiek Háza XII. Roma-Magyar Alkotótáborában beszélgettünk, és hamar kiderült, hogy nem csak arra a három kérdésre kapunk választ, amit a többieknek is feltettünk Két anyakönyvi kivonat, gyermekotthon, telepek – Hét roma művész, akinek a képeihez nem jár használati utasítás July 02. 19:52 .

A 71 éves művész több mint 40 éve él Vácon, képei Európát is megjárták, most pedig életmű-kiállítása látható a városban. Közben három éve nincs saját otthona: az önkormányzati bérlakása elvesztése után egyik helyről költözik a másikra, ahogy ő fogalmaz, „költöző forma” lett belőle. Szerinte ebben a romaságának is szerepe van.

De beszélgettünk a Fekete Lyukról, a nyolcvanas évek underground világáról, arról, hogyan fest meg egy egész képet fejben anélkül, hogy bármit előrajzolna, és miért szeretne legszívesebben minden képére egy hatalmas felkiáltójelet festeni.

Janó szerint ugyanis a nézőt soha nem szabad magára hagyni. Még akkor sem, ha a kép szomorú, vagy épp figyelemfelhívó. Valami reményt mindig kell benne hagyni.

Erről és még sok minden másról beszélgettünk vele a videónkban:


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra