Szombathely kellős közepén évek, sőt hosszú-hosszú évek óta masszív, valósággal eltüntethetetlen illegális szemétlerakó helyek tenyésznek. A kétségbeejtő és undorító telepeket a Thököly utcai, úgynevezett belső udvarokban, a két nagy tömbház mögötti területeken építik fel újra és újra ismeretlen honfitársaink.
Pszichopaták
Módszerük rém egyszerű: nejlonzsákokba összegyűjtött szemetüket általában loppal - mert nemcsak pszichopaták ezek a népek, hanem gyávák is - mások leláncolt, lelakatolt szemétgyűjtői mellé hajítják, oszt jó napot, odébbállnak, mint aki jól végezte dolgát.
A hulladékhalom meg egyre csak nő, olykor egyenesen heggyé emelkedik, s előbb-utóbb - különösen nyáron - elborzasztó levet ereszt. Ahogy telik-múlik az idő, a zsákok természetesen kiszakadnak, s a napvilágra kerülő, már jócskán rothadófélben lévő válogatott ocsmányságok elmondhatatlan bűzzel árasztják el a környéket.
Mindez a nyomorúság azért történhet meg, mert a pszichopaták zsákjait hetekig, néha egy-két hónapig sem szállítja el a szóban forgó helyszínekről senki. Ezt a munkát ugyanis sem az úgynevezett kukásoknak, sem az utcaseprőknek nem kötelességük elvégezni.
Kár a fáradságért
Aztán egyszer csak mégis nekilátnak a terület megtisztításának, vagy azért, mert már ők maguk nem bírják elnézni a gyomorforgató hulladékdombokat, vagy pedig azért, mert főnökeiknek végül muszáj figyelembe venniük a környékbeli lakók meg-megújuló panaszait.
Egykettőre kiderül persze, hogy kár volt fáradozniuk a dolgozóknak, kis idő elteltével ugyanis kezdődik minden elölről: lassan, de biztosan megint szaporodásnak indul a szemétarzenál.
De vajon kik ezek a különös magaviseletű, makacs országlakosok, akik sajnálják a pénzt egy közönséges kukára, akik képesek így bánni a szeméttel és felebarátaikkal csak azért, hogy pár fillért megtakarítsanak? Nem lehet tudni. A közterület-felügyelők szerint tetten érni őket képtelenség, résen vannak minden pillanatban, ők maguk talán még nem is csíptek fülön egyetlen zsákos szemetelőt sem.
Vegyes összetétel
A környező házak lakói - néhány futólagos megfigyelés alapján - biztosak abban, hogy az elkövetők hada vegyes összetételű, zsákol itt úgynevezett magánember s valamely közület, munkahelyi közösség tagja egyaránt.
Ahhoz mindenesetre kétség sem férhet, mondják a lakók, hogy a legkülönfélébb - s nemcsak a közeli, hanem a kissé távolabbi - boltok, üzletek egyikének-másikának nincsen saját vagy bérelt szeméttárolója. Nagy kérdés tehát, hogy ezek mihez kezdenek a hulladékukkal, így a lakók, akik persze alaptalanul megvádolni senkit sem akarnak.
Akárhogy nézzük is, egyvalami biztos csak ebben az ügyben, az, hogy a hulladékhegyek ott tornyosulnak a város szívében, s hogy változóban a trend: most már legalább olyan biztonságos az illegális szemétlerakás a belvárosban, mint az erdőszélen.
Nincs remény
Az sem kétséges persze, hogy ez a szemét az úgynevezett magyar emberek magyar szemete. S az is teljességgel nyilvánvaló, hogy magára valamit is adó magyar ember ezekkel a magyar emberekkel - ha véletlenül mégis találkoznának - nem beszélgethet el szívesen. Sőt, sehogyan sem beszélgethet el.
Mert mit is hozhatna szóba? A szemetelést? Nyomban megkapná a magáét, talán még meg is vernék a másik magyar emberek. Ha mégsem látnák el a baját, azt biztosan és nyomatékosan a tudtára adnák, hogy ki és mi kényszeríti őket a belvárosi szemétlerakásra. Mert ők egyáltalán nem jókedvükben teszik azt, amit tesznek, ordítanák magukból kikelve, majd egy olyan fröcsögő, hosszadalmas politikai szitokáradatra gyújtanának, hogy emez a magyar ember attól koldulna.
Hát, így megy ez. Semmiféle remény nincsen, a szeméthegyek maradnak, míg világ a világ, velük kell élnünk. Vesztettünk.
