Sokkot kapott egy amerikai nő az észak-karolinai Goldsboróban, aki egy egy hullát talált az olcsó, használtan vett fagyasztójában – tudósított a FoxNew tv-állomás. A nő a hűtőt szomszédasszonyától vette, és annak édesanyját ismerte fel benne.
Az eladó azt mondta szomszédjának, hogy Nyugat-Virginiába utazik anyjához, aki egy idősek házában él. Arra is figyelmeztette szomszédját, hogy vasárnapig ne nyissa ki a hűtőt, mert a vasárnapi iskolának szánt dolgok vannak benne, és az egyház képviselői majd eljönnek értük.
A nő három hétig várt, miután és senki sem jött a vasárnapi iskola dolgaiért, kinyitotta a fagyasztót. Azonnal hívta a rendőrséget, mely lefoglalta és elszállította a ládát. További részleteket nem közöltek, azt azonban megerősítették, hogy emberi maradványokat találtak a hűtőben. A szomszédasszonyt azóta is keresi a rendőrség, a maradványokat szakértők vizsgálják.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!