HungaroMet: Kertek alatt az észak felől érkező hidegfront

Ay, caramba!

Kertek alatt az észak felől érkező hidegfront - írja a HungaroMet.

A szelek esetében az északnyugatira, északira forduló szelet egyre nagyobb területen kísérik erős lökések, vasárnap napközben főként északkeleten, továbbá a Bakony, illetve a Balaton térségében azonban viharossá is fokozódhat a szél (~70-80 km/h).

Ma délutántól először az északkeleti országrészben, majd később már délebbre is (jellemzően a Tiszántúlon) várható zivatarok kialakulása, amelyeket viharos szél (70-80 km/h, erősebb gócokban akár 80-90 km/h körüli lökésekkel) és apró szemű jég kísérhet. Máshol kevés helyen fordulhat elő zápor. A zivatarok estére megszűnnek, de zápor, havas eső zápor, hózápor éjszaka, illetve vasárnap napközben, elsősorban a Duna-Tisza közén lévő összeáramlás mentén előfordulhat.

Vasárnap hajnalban az élénk, erős szél miatt még kevés helyen fordulhat elő éjszakai fagy (főként az északi szélvédett tájakon), hétfőtől azonban csillapodik a légmozgás, egyre jobban nyugalomba kerül a légkör. Az égbolt azonban nem mindenütt lesz derült, így a felhőzet alakulása még jelentősen befolyásolhatja a fagy erősségét, térbeli és időbeli eloszlását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek