Valahogyan jelezni kellett, hogy változás szükséges
– a Nagy Lajos Gimnázium angoltanára és a helyi sztrájkbizottság vezetője, Bánhidi Zoltán, így foglalta össze, miért fontos szinte mindenkinek a mai pedagógussztrájk. Itt a tanári kar fele – 19 ember – nem vette fel a munkát reggel. Természetesen időben beértek az iskolába, de a napot a tanári szobában töltötték. Kellemes, már-már piknik hangulat fogadta stábunkat: az egyik oktató édesanyja még kockás kalácsot is hozott.A gyerekek egy része órán ült, hiszen a tanárok közül néhányan megtartották az óráikat. Az osztályokat összevonták, így szervezték meg a felügyeletet. A sztrájkról értesítették a szülőket is, akik közül jónéhányan úgy döntöttek, hogy ma nem küldik iskolába a gyerekeiket. Akiknek elmaradt az órájuk, azok a büfében vagy a nagyobb előadó termekben gyűltek össze. A folyosón találomra megállított végzősök lapunknak azt mondták, tisztában vannak azzal, hogy tanáraik miért sztrájkolnak. Szerintük a tanulók többsége támogatja a tiltakozást.
Jóval csendesebb volt a Paragvári Utcai Általános Iskola épülete ma reggel. Ott rendkívüli órarendet csináltak a mai napra, igyekeztek minél több órát megtartani összevont osztályokkal. Ami már csak azért is figyelemre méltó teljesítmény, mert reggel nyolckor a paragváris tanárok kétharmada kezdett sztrájkolni. A felsősök közül alig jöttek ma iskolába – mondta az iskolai sztrájkbizottság vezetője, Stefanicsné Bőhm Katalin.
Egész életemet a diákok tanításának szenteltem. Ön szerint milyen most a hangulatom?
Az arany okleveles magyartanárt elöntötték az érzelmek, miközben a sztrájkról beszélgettünk. Nyilvánvaló, hogy szívén viseli hivatását.
Tizenhárom éves gyerekek hetente 35 órát töltenek az iskolában, fél kettő előtt aligha jutnak el az ebédlőbe és akkor is sietve esznek, mert kezdődnek a délutáni óráik
– sorolta.Minden nap mindenkinek tartunk testnevelés órát, de nézze meg a tornatermet! Teljesen leharcolt a hely, alig van használható eszköz, tönkre mennek a medicin labdák és a zsámolyok.
Vas megyében előzetesen 32 iskola és több mint ötszáz tanár jelezte, hogy csatlakozik a munkabeszüntetéshez. A pedagógusok ma azért sztrájkolnak, mert szeretnék, ha az oktatási kormányzat változtatna a körülményeken és az intézményi feltételeken: a diákok mellett a tanárok is leterheltek, azok oktatást segítő dolgozók bére vállalhatatlanul alacsony és úgy gondolják, hogy a tárgyalóasztalnál elért apró eredmények még egyáltalán nem oldották meg a KLIK működési problémáit.