Húsz foknál egy kicsivel sem lehet több a tantermekben

Pedig egy miniszteri rendelet szerint a szellemi munkálnál 20-22 fokban határozzák meg a hideg évszakban biztosítandó léghőmérsékletet.

Amennyiben a tantermekben, csoportszobákban a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot télen, nem szükséges további fűtést biztosítani, írja a Népszava Kisfaludy László köznevelési helyettes államtitkár válaszlevelére hivatkozva, amit az országos ügyekben rendszeresen feljelentést tévő és így ismertté vált Tényi István megkeresésére küldött.

A Belügyminisztérium korábban arra utasította a tankerületeket,

mérjék fel, hogy az iskolákban lehetőség van-e a gázról fatüzelésre történő átállásra, kályhák beszerzésére, ezután Tényi levélben fordult a közoktatással is foglalkozó Belügyminisztériumhoz, és rákérdezett, hogy most milyen mértékben kell a minimális szint – vagyis a jogszabályban előírt 20 Celsius-fok – fölé fűteni a tantermeket, csoportszobákat.

Erre írta a köznevelési helyettes államtitkár, hogy "semmilyen mértékben", mert a 20 Celsius-fokos hőmérséklet “kielégítése esetén további fűtést nem szükséges biztosítani”. Ezt a minimális hőfokot a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló kormányrendelet írja elő.

A Népszava felhívta a figyelmet, hogy a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló miniszteri rendelet szerint a szellemi munkálnál 20-22 fokban határozzák meg a hideg évszakban biztosítandó léghőmérsékletet.

Ráadásul Nagy Erzsébet szakszervezeti vezető szerint az iskolák, óvodák működéséről szóló kormányrendelet minimálisnak tekinti a 20 fokot, tehát ha a hőmérséklet ez alá csökken és legalább két napig így marad, rendkívüli szünetet kell elrendelni. Ezért “cinikus és rosszindulatú” állításnak nevezte, hogy a helyettes államtitkár a minimumot optimálisként kezeli.

A több hetes késéssel, július végén megjelent tanév rendje szerint ha valamilyen “elháríthatatlan ok miatt az iskola működtetése nem lehetséges”, a köznevelésért felelős miniszter tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelhet el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet