Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció ügyében

Az ügyészség szerint a hűtlen kezelés bűntettének gyanúja megállapítható, amelynek tisztázása csak nyomozás keretében lehetséges.

2025 őszén az Orbán-kormány elindította az újabb, "Nemzeti Konzultációnak" nevezett kommunikációs kampányát, ami a TISZA Párt állítólagos adóemelési programjára lett volna válasz. A 12 milliárd forintba kerülő kampányt nem a párt saját költségvetéséből, hanem a Magyar Állam központi költségvetéséből fizették - írja a K-Monitor.

Mint írják, a kampány egyik nyertese ismét az Orbán-kormány által feltőkésített cégcsoport, a Balásy Gyulához köthető New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. volt.

Emiatt egy magánszemély hűtlen kezelésre hivatkozva feljelentést tett, a rendőrség azonban azt elutasította. A konzultáció kérdései ugyanis a rendőrség szerint nem közvetlenül a TISZA Párt állítólagos programjáról szóltak, hanem általánosságban a kormány intézkedéseiről és az emberek véleményének megismeréséről.

A K-Monitor felülbírálati indítványt nyújtott be az ügyben, szerintük a a Nemzeti Konzultációban szereplő öt kérdés, és annak kormányzati “magyarázatai” nem közérdekű, a választópolgárokat pártsemleges információval ellátó tájékoztatások voltak, hanem egyoldalú, egy adott, a politikai versenyben résztvevő párt választási esélyeinek növelése érdekében a Tisza Pártot, illetve általában az ellenzéket negatív színben feltüntető kampánycélú kijelentések, amelyek ráadásul bizonyítottan valótlan tartalmat hordoztak.

Az ügyben a Budapesti Gazdasági Ügyészség nem terjesztette fel az indítványt a bíróságnak, hanem maga változtatta meg a rendőrség döntését. Az ügyészség 2026. június 5-én a K-Monitor indítványának helyt adott, és elrendelte a nyomozást.

Az ügyészség szerint a hűtlen kezelés bűntettének gyanúja megállapítható, amelynek tisztázása csak nyomozás keretében lehetséges. Az ügyészség pár héttel azután döntött, hogy Balásy Gyula videós interjúban ajánlotta fel ingyen cégeit a Magyar Államnak.

A Tisza Pártnak tulajdonított adótervek eredetileg az Index.hu-n jelentek meg, viszont a lap később pert vesztett a párttal szemben és a bíróság kimondta, hogy az oldalon bemutatott dokumentumok nem a Tisza gazdasági tervei.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet