Valószínűleg idén már nem szavaznak a képviselők a svéd NATO-csatlakozásról - írja a hvg.hu.
A lap megszerezte a parlament jövő heti ülésnapjainak napirendi pontjait, de azok között nem szerepel a csatlakozásról szóló szavazás. Sőt, az őszi ülésszak végéig, vagyis december 12-ig sincs napirenden az ügy.
A jövő héten egyébként sűrű programja lesz a képviselőknek, vitáznak majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024. évi költségvetésére vonatkozó javaslatról és az adótörvények módosításáról is. Ezeknek a zárószavazása kedden, vagyis november 21-én lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!