A története ott kezdődik, hogy az elmúlt harminc évben orosz hajókon tevékenykedett, ugyanakkor az utóbbi időben már Khodovarikha nevű sarkvidéki állomáson él és dolgozik (egy több száz éves kis faház) teljes magányában.
A kiküldetés célja rendkívül hasznos és izgalmas, ugyanis dokumentálnia kell az időjárást, ebbe beletartozóan a szelet, havazást, hőmérsékletet, valamint a Barents-tenger vízszintjét is. Az itt kapott adatokat rádión keresztül küldi Moszkvába, ugyanakkor ez nem mindig sikeres, mert az intenzív havazás és erős szelek miatt sokszor napokig nincsen rádiókapcsolat sem.
A legközelebbi város egy órányira található helikopterrel Vyacheslav jelenlegi, elszigetelt fagyos otthonától. Felesége is messze él tőle, egészen pontosan Arkhangelskben, Oroszország északi részén. Nejét ritkán látogatja meg, mert elmondása szerint zavarja a városi nyüzsgés és a forgalom, pedig nem egy hatalmas metropoliszról van szó.
Úgy gondolja, hogy a városok világa idegen számára, ő nem fogadja el őket. Valójában remekül érzi magát a tundrán, de nem egy hétköznapi értelemben vett remetéről van szó. Ez az oka annak, amiért az első mondatban megemlített „legmagányosabb” szó idézőjelek közé került, hiszen egyáltalán nem magányos. Az élete ennél sokkal több. Tökéletes harmóniában él saját magával és az Ő fagyott környezetével.
Úgy gondolom, időnként mindannyiunknak szükségünk lenne az effajta egyedüllétre, amikor egy kicsit kiszakadnánk a hétköznapi dolgainkból és időt adnánk magunknak, a testünk és elménk feltöltődéséhez a természetben.
