Még nem kell sietni a rövidnaci előásásával

Javul az idő, de hamar visszatérnek a felhők.

A következő napokban jobb lesz az idő, csapadék nem várható, de a szél még feltámadhat, keddtől pedig ismét jöhet a hideg.

Vasárnap már csökken felettünk a felhőzet, többfelé lehet hosszabb naposabb időszakokra számítani. Csapadék nem várható. Általában gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás, de délkeleten még egy-egy élénk széllökés előfordulhat. Hajnalban 0 és 7, délután 17 és 22 fok között alakulnak a hőmérsékleti értékek.

Hétfőn tovább csökken a felhőzet, legfeljebb a nyugati határ közelében fordulhat elő egy-egy zápor. A délies szél néhol megélénkülhet. Folytatódik a melegedés, a 2-8 fokos reggelt követően 19-24 fokra számíthatunk délután.

Kedden napközben egy hidegfront éri el hazánkat, záporokkal, néhol zivatarokkal. Ezzel együtt feltámad az északnyugati szél, és ismételt lehűléssel lehet számolni, délután már csak 13-19 fok valószínű.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás