A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség ittas járművezetés vétsége és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az idős férfi ellen. A férfi még 2016. októberében ittasan vezetett Szombathelyen és elütött egy gyalogost.
A vádirat szerint a vádlott enyhe fokban ittasan közlekedett a városban az autójával. Egy útkereszteződés közelében az úttest szélén megállt, és a kialakult forgalmi helyzet miatt vitatkozni kezdett a gyalogossal.
A gyalogos a vádlott kocsijának utas oldali ablakán át beszélt a vádlottal, majd elindult a gépkocsi eleje felé. Amikor az úttesten a személygépkocsi elé ért, a vádlott elindult az autóval és elütötte. A gyalogos megtámaszkodott a motorháztetőn, majd kiperdült a jármű elől és az úttestre esett.
A vádlott ezt követően a helyszínről a lakására hajtott, ahol folytatta az italozást. A sértett nem szenvedett sérülést a balesetben.