Igaz volt a feltételezés: megérkeztek az észak-koreai katonák az orosz kiképzőtáborba

Videó bizonyítja.

Egyenruhát és felszerelést átvevő észak-koreai katonákat videóztak le egy kiképzőtáborban Oroszország távol-keleti régiójában, írja a CNN nyomán a 24.hu.

Dél-Korea korábban már jelezte, hogy információik szerint Phenjan 1500 katonát ad át kiképzésre Moszkvának, hogy később Ukrajnában lehessen bevetni őket.

A videóban jól látszik, hogy feltehetően észak-koreai katonák hosszú sorokban várakoznak az egyenruháikra. Bár a hang gyenge minőségű, és nem lehet mindent érteni, az egyértelműnek tűnik, hogy a férfiak koreaiul beszélnek.

Egy másik, a közösség oldalon keringő videóban a katonák épp megérkeznek a kínai határ mellett lévő Szergejevka kiképző bázisra. Eközben valaki oroszul azt mondja, nem filmezhetjük őket. Többen vannak. Milliók vannak belőlük. Itt van az erősítés. Ez még csak a kezdet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek