Mint írták, a kislánynál elvégzett koronavírus teszt pozitív eredményt mutatott. Kiderült, hogy a kislány az epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában. Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. A légútbiztosítás során észlelt tünetek miatt végezték el nála az úgynevezett PCR típusú, vagyis a víruskimutatáson alapuló koronavírus tesztet, mely pozitívnak bizonyult. A kislány állapotában korábban nem utalt semmi koronavírus fertőzésre.
A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A nemzetközi gyakorlatban is már használt és szakirodalomban javasolt gyógyszeres terápia, valamint az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztető gépről le tudták venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról-napra jelentősen javult.
A beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték, ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus tesztet, mely negatívnak bizonyult. A kislány gyógyultan távozott a klinikáról, csak a kontroll vizsgálatokra kell majd visszamennie.
A Semmelweis Egyetem hozzátette, hogy család kérését és a betegjogokat tiszteletben tartva további nyilatkozatot nem adnak az esettel kapcsolatban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!