Így készítik fel Király Gábort a portugálok elleni meccsre

És az öltöző várja a csapatot.

Képünkön Király Gábor lábát teszi épp rendbe Fehér József fizioterapeuta, masszőr (aki egyébként a Haladásban dolgozik), miközben a műveletet Andreas Möller másodedző felügyeli. Amint láthatják, elégedett Király hajlékonyságával. Az eddigi meccseket látva ez nem is csoda.

Második képünkön pedig azt láthatják, hogyan várják szépen, rendbe téve focistáinkat a magyar válogatott mezek, a törölközők és a különféle italok. Meg minden, ami kell. Ilyen öltözői odafigyelés mellett lehet igazán koncentrálni csak a meccsre meg az edző utasításira.

Aztán lehet szépen elkaszálni a portugálokat!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport