Talán Kovács Pali éppen akkor énekel az X-Faktorban 
Továbbjutott az X-Faktorban a szombathelyi versenyző 2018. November 18. 07:48 , amikor este 10 felé a belváros felé tartunk.
Üresek a szombathelyi utcák, a hőmérséklet közel lehet a fagyponthoz, én azon gondolkodom, hogy nemcsak az X-Faktor egyetlen adását nem láttam, de a Hiperkarma-koncertek is kimaradtak életemből.
Pedig készültem rájuk sokszor, de valami mindig közbejött, mindig elkerültük egymást, ami azért is érdekes, mert elvileg annak idején még találkozhattunk is Bérczesi Robi énekessel Komlón, ahol mindketten felnőttünk. Igaz, ő egy jó tízessel fiatalabb.
A mozi előtere csak jó félig van tele, aminek valószínűleg nem sok köze van az X-Faktorhoz (a két műfajnak nem sok keresztezési pontja van), inkább a magyar zenei ízlés a ludas: elvileg a Hiperkarmának és a hozzá hasonló zenekaroknak kellene megtölteniük a csarnokokat és a művelődési házat nagytermeit. No ettől elég messze vagyunk, és ma este nem is tudjuk megoldani ezt a problémát.
De legalább a borkérdést sikerül megoldani: mivel mostanában elég bizalmatlan vagyok, veszünk egy palack százaz fehéret, betetetjük a hűtőbe, és poharanként rájárunk.
A Hiperkarma nem bonyolítja túl a dolgot, dal követ dalt, ismertebbek és kevésbé ismertek jönnek, néha együtt van a zenész-zene-közönség trió, néha szétesik.
A magyar alternatív szcéna egyik legismertebb és legizgalmasabb zenekarát (ami valójában Bérczesi személye) nagyon nehéz bármilyen fiókba begyömöszölni, a kifacsart raptől kezdve a klasszikus rockon át a fülbemászó popzenéig van itt minden, de olyan eleggyé gyúrva, hogy ez a felsorolás önmagában semmit nem mond.
És most szándékosan átugrom Bérczesi a kábítószeres sztoriját, mert érdekesebb az, hogy a Hiperkamra nemcsak követi a magyar zene szövegcentrikus hagyományait, hanem azt a végletekig hajtja. A dalok egy része inkább irodalom, mintsem zene, ez viszont megköveteli a saját közegét.
Ami közeg csak részben van jelen a Savaria Moziban. Az alapból sem túl jó akusztikájú helyiségben alig-alig érteni Bérczesi - zsenialitásba hajló – szövegeit. Aki tudja őket kívülről, mint én a Fekete Pétert, az persze énekel vele lelkesen.
Kétszer jönnek vissza a végén, hogy eljátsszák többek között a Dob és Basszus-t, a legelső, húszéves dalt (Lidocain), és ízelítőt kapjuk a megjelenés előtt álló újabb nagylemezről is.
Öntörvényű, őszinte, szerethető produkció ez, de bevallom, maradt bennem űr.
És ez az űr még nagyobbra nő, amikor még ott maradunk néhány pohár erejéig, és a hangszórókból a Hiperkarma okos, kifinomult és ihletett dalai szólnak.
Hát így veszítettem el Hiperkarma-szüzességemet, és ha valaki megkérdezi, milyen volt, azt válaszom rá, hogy „jó”, mint a lány, aki örül, hogy túl van rajta, de tudja, ennél több van a dologban.
Értékelés: 7/10
