Amikor pénteken este már azt hittük, vége van ennek a hidakkal és Savaria Fórummal terhes szombathelyi hétnek, újabb sajtóközleményt kaptunk.
Kiadója a szombathelyi Fidesz-frakció, azon belül is Illés Károly frakcióvezető, aki lehazugozza az őt lehazugozó
Az Éljen Szombathely Hende Csaba ATV-interjújáról és a hűtlen kezelésről 2021. July 16. 13:59 Éljen Szombathely! frakciójának vezetőjét.
A közlemény arra emlékeztet, hogy a közgyűlés által tárgyalt előterjesztés a Safó kiterjesztése kapcsán 15,9 milliós többletkiadással számolt, a Médiaközpont támogatása pedig 63 millió forinttal, évi 150 millió forintra emelkedett, ami közel duplája, mint amennyi a Puskás Tivadar polgármestersége alatt volt.
És hogy ezen összegeket mégiscsak utakra és hidakra kellene költeni.
Mi pedig még nem zárjuk le a hidas-safós hetet, még jön a szombat és a vasárnap.
A Fidesz sajtóközleménye
Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely frakcióvezetője megint hazudik.
Az állítja, hogy a Savaria Fórum falvakban történő kéretlen terjesztése, amely ellen a polgármesterek írásban tiltakoztak, idén 1,7 millió forintjába fog “csak” kerülni a szombathelyi adófizetőknek.
Ezzel szemben a tények, amelyek a szombathelyi médiaközpont üzleti tervében is szerepelnek, amit a szombathelyi Közgyűlés is tárgyalt:
“a szeptember 1-től történő 45.000 példányos, 24 oldalas megjelenés mintegy 15,9 milliós többletkiadással jár ezen a költség soron. Ebből 15,2 millió újságírói, nyomda, terjesztői, tördelői és egyéb díjak, 650.000 Ft tervezett közbeszerzési tanácsadói díj.”
A szombathelyi médiaközpont önkormányzattól kapott támogatása 63 millió forinttal emelkedik az eredeti üzleti tervhez képest. Ezzel a médiaközpont önkormányzati támogatása 150 millió forintra emelkedik, ami megközelíti a Puskás Tivadar polgármestersége alatt juttatott támogatás dupláját.
Jól látható, hogy az Éljen Szombathely frakció minél jobban próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, hogy miért is költ a propaganda kiadványra silányított Savaria Fórumra észszerűtlenül egyre többet-, annál inkább hazugságokba keveredik.
Továbbra is azt javasoljuk, hogy ezen összegeket inkább az utak, hidak karbantartására és javítására használják fel, ezzel szolgálnák a szombathelyiek érdekeit.
Több gőzt a gépre, kevesebbet a dudára!
Illés Károly
frakcióvezető
FIDESZ-KDNP frakció