Belső tisztogatás a Fideszben, Orbán Viktor négy lehetséges utódjából kettő kiesett?

Katonai rend van, az van, amit Rogán Antal mond - mondta Varga Judit volt férje egy interjúban.

"Két héttel ezelőttig négy utódja lehetett volna Orbán Viktornak: Novák Katalin, Varga Judit, Szijjártó Péter és Gulyás Gergely. Ebből kettő kiesett" - mondta a Partizánnak adott hosszú interjújában Magyar Péter, Varga Judit volt férje.

Magyar Péter az igazságügyi miniszter, Varga Judit férjeként közel állt a Fidesz és a kormány belső köreihez. Novák Katalin köztársasági elnök lemondása és volt felesége bejelentése után állt ki a nyilvánosság elé egy Facebook-poszttal Nem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak - írja Varga Judit volt férje February 10. 21:07 . Amiben többek között kijelentette, ”olyan rendszerben élünk, ahol az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, és ahol saját érdekeikért bárkit feláldoznak.”

Magyar Péter a Partizán stúdiójában
Youtube/Partizán (képernyőfotó)

Magyar egyébként a posztja után több, jól fizető állami állásból lépett ki. Így a Magyar Közút Zrt. igazgatóságából, az MFB, a Magyar Fejlesztési Bank felügyelőbizottságából, plusz felmondott az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nél, ahol befektetési tanácsadóként dolgozott.

A Partizánnak vasárnap este adott közel kétórás interjút, amiből az érdekesebb kijelentéseit szemlézzük:

  • A Fideszben van egy véd- és dacszövetség, ahol befelé lehet kritizálni, amire néha csak egy mosoly a válasz.
  • Azt gondolja, hogy alapjában véve jó irányba megy az ország, de ha nem akarja, hogy a gyerekeink egy családi részvénytársaságban nőjenek fel, akkor azért érdemes változtatni.
  • Most volt esély rá, hogy kialakul egy új, kormányzati tapasztalattal rendelkező generáció, amelyik majd átveszi a stafétabotot. De most egy belső tisztogatás zajlik.
  • Mélységesen felháborította, ahogy a jobboldali sajtó Novák Katalinnal bánt a botrány kirobbanása után, és nagyon árulkodó volt a kormány hallgatása.
  • Biztos benne, hogy a Sándor-palota egyeztetett a Rogán-féle kommunikációs művekkel, és azt a tanácsot kapták, hogy hallgassanak, mert a botrány majd elül vagy történik valami.
  • Nem titok, hogy Rogán Antal irányítja a kormányzati kommunikációt, és Rogán állt a Magyar Nemzetben megjelent Bayer Zsolt-cikk mögött is.
  • Minden kommunikációt Rogán intéz, az utolsó miniszteri MTI közleményt is Rogán Antal minisztériuma hagyja jóvá, anélkül nem jelenhet meg.
  • Amikor a sajtó a CSOK-kal vásárolt balatoni nyaralójukról írt, pár nappal később jött a hír, hogy Rogán Antal új felesége hány ezer hektár földet akar vásárolni. De a Rogán-ügy nem ütött akkorát, mint kellett volna, mert az ő nyaralójuk ügye elterelte róla a figyelmet.
  • Két héttel ezelőttig négy potenciális utódja volt Orbán Viktornak. Gulyás Gergely, Szijjártó Péter, Novák Katalin, Varga Judit. Ebből kettő most kiesett, maradt Gulyás és Szijjártó.
  • Amikor először bejelentették, hogy válnak, pár nap múlva megjelentek a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei, hogy ellenőrzést folytatnak a cégnél. Felhívta a hivatal vezetőjét, aki azt mondta a telefonban, hogy ez egy figyelmeztetés volt, de nem lesz baj. Azt akarták elérni, hogy ne legyen balhé a válásuk kapcsán. Amikor bejelentették, hogy mégsem válnak, személyesen Rogán Antal gratulált neki, hogy sikerült elrendezni ezt az ügyet.
  • Rogán olyan a kormányzatban, mint Richelieu bíboros volt XIV. Lajos mellett. Valakik a háttérben, akik sosem vállalják a nyilvánosságot, soha nem válaszolnak egyetlen kérdésre sem, és ők meg a mögöttük álló körök kavarnak folyamatosan.
  • A kormánynak van egy belső magja, nem a kormányülésen dőlnek el feltétlenül a fontos dolgok, hanem ebben a belső magban és a Fidesz elnökségi ülésén. Orbán mellett Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és Nagy Márton tartozik ebbe a magba, illetve egyes ügyekben Szijjártó Péter.
  • 2018-ban és a 2022-ben látott rendkívül szélsőséges uszító, rasszista kampány volt, ami a nem fehér bőrszínű emberek feltételezett veszélyeire próbálta felhívni a figyelmet teljesen megalapozatlanul.
  • Ne legyünk álszentek, a politika arról szól, hogy megszerzed a hatalmat. Akkor tudod megvalósítani a programodat, ha a hatalom nálad van.
  • Amíg Gyurcsány Ferenc van, addig Orbán Viktor is lesz. Ha van egy 20 százalékos ellenzéki párt, aki ellen joggal van fenntartással az ország másik 80 százaléka, függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti, akkor hogy akar az ellenzék választást nyerni?
  • Rogán Antalnak mennie kell.
  • A Fideszt ebben a struktúrában, ilyen hatalmi centralizációval, ilyen kommunikációval, ilyen szolgálatokkal nagyon nehéz kívülről leváltani. A jelenlegi struktúrában, a jelenlegi ellenzékkel teljesen lehetetlen.
  • Frissítés:

    Magyar Péter a Völner-Schadl-ügy kapcsán hétfő délelőtt azt írta, "az akkori igazságügyi miniszter jóval a Schadl-ügy kirobbanása előtt kezdeményezte Völner Pál államtitkár leváltását. A miniszterelnök ehhez nem járult hozzá, így Völner a helyén maradhatott".

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet