11,8 milliárd forint volt tavaly az iparűzési adó bevétele - írja a város ez évi költségvetési tervezete.
Az összeg természetesen nem tűpontos, de a nagyságrend érzékelhető, tavaly először lépte át az iparűzési adó bevétele a 10 milliárd forintot Szombathelyen. És azonnal közel kétmilliárddal.
Ennek a jelentőségét akkor tudjuk igazán értékelni, ha összehasonlítjuk az előző évek bevételeivel.
Az adatoknál folyamatos emelkedés látszik, kivéve 2009-et, amikor a gazdasági világválság hatása érződött, és a járvány sújtotta 2021-et. Persze, figyelembe kell venni az infláció mértékét is, ami tavaly mintegy 25 százalék volt.
Ha össze akarjuk hasonlítani a 2022-es és 2023-as bevétel inflációval kiigazított értékét, akkor a 2022-es értéket, azaz a 9,3 milliárdot megszorozzuk 1,25-tel. Így 11,625 milliárdot kapunk, ami még mindig kevesebb, mint a 2023-as 11,8 milliárdos bevétel.
Vagyis, ha nem is olyan nagy mértékben, mint első ránézésre látszik, de nőtt a város iparűzési adóbevétele.
Szombathely költségvetésének főösszege jelenleg 30 milliárd forint körül van, az idei tervezett főösszeg közel 32 milliárd forint. Ami azt jelenti, hogy a város költségeinek harmadát az iparűzési adó fedezi.
Jó helyen a szomszéd városok között
Tavaly augusztusban egyébként megnéztük
Mennyi iparűzési adó folyik be a nyugat-dunántúli nagyvárosok költségvetésébe? 2023. August 08. 07:06 néhány dunántúli város hasonló, 2022-es bevételeit, tavaly nyáron ezek voltak a legfrissebb adatok.
Tavalyi cikkünkben figyelembe vettük a lakosság számát is, ami jelentősen módosítja a sorrendet. Így kisebb a szakadék Győr és Szombathely között, viszont feltűnő, hogy az egy lakosra jutó iparűzési adó Veszprémben gyakorlatilag a győri szintnek felel meg.