Napsugaras délutánja volt ma Hoffmann Rózsának

Új közösségi irodát avattak Szombathelyen a köznevelési törvényhez igazodóan - ez az első az országban.

Rózsás hangulatban telt a csütörtök délutáni irodaavató, ugyanis az eseményen részt vett Hoffmann Rózsa is, bár ez az apró részlet az esemény programjából kimaradt , de ez vélhetően csak adminisztrációs hiba volt, hiszen már másik államtitkár felelős a felsőoktatásért Leváltják L. Simon Lászlót, Hoffmann Rózsát kettévágják 2013. February 12. 15:03 , így okafogyott lenne kivonulni Hoffmann hírére az egyetemistáknak. A Vasi Diák Közösségi Szolgálat irodáját szóban a SEK D. épületében avatták fel, két szendvics közt pezsgő mellett pedig a belsikátorban, ahol helyet kapott a létesítmény.

A D. épület előadótermében először a Művészeti Középiskola diákjai adtak hangulatos zenés-verses műsort, majd Hoffmann Rózsa beszélt hosszasan a köznevelés fontosságáról, arról hogy a magyarságra ráaggatott nemtörődömség hamis, igenis sok a kivétel, s a köznevelés fontos célja Köznevelési törvény - Nyilvánosságra hozták a koncepciót 2011. September 30. 10:34 , hogy még többen odafigyeljenek a közösségükre. Az államtitkár (bár már nem felel az egyetemekért) elmondta, hogy a felsőoktatásnak is hasznos, ha már a fiatal korban megismerkednek a diákok a társadalmi szerepvállalással, a közösségi tevékenységgel. Hoffmann azt is elmondta, hogy e napsugaras délutánját beragyogja ez az esemény és az őt fogadó színes pólós diákok mosolya, s ezt az élményt magával is viszi. (A diákszövetség tagjai sorfalat állva üdvözölték az épületbe lépő államtitkárt.)

Hoffmann Rózsa - Vasi Diák Közösségi Szolgálat irodaavató
Hoffmann Rózsa délutánját beragyogta az esemény
Garai Antal Atom

Hoffmann beszéde után még felszólalt Faragó Sándor, az NymE rektora, majd Puskás Tivadar polgármester, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Iker János igazgató is, kik üdvözölték az iroda létrejöttét, amely az első ilyen az országban. Eme közösségi térnek több funkciója is van, itt kérhetnek többek közt segítséget a diákoktól (a köznevelési törvény keretein belül), illetve a diákok is itt kaphatnak majd tanácsokat, ha nem találják a megfelelő helyét annak, hogy hol segíthetnek.

Vasi Diák Közösségi Szolgálat irodaavató
Diákiroda a belsikátorban
Garai Antal Atom

A beszédek után Hoffmann Rózsa diavetítéssel egybekötött előadást tartott a köznevelésről, majd mindenki átvonult a diákszövetség irodájába, ahol nem csattant pezsgősüveg a falon, és a szalagvágás is elmaradt, helyette állófogadást tartottak. Az effajta köznevelés egyébként nem magyar találmány, más országokban bevett pedagógiai módszer, és 2016-ban már kelleni is fog az "elvégzett mennyiségű közösségi munka" az érettségihez. A programról már írtunk korábban Köznevelési törvény - Nyilvánosságra hozták a koncepciót 2011. September 30. 10:34 , célja hogy a diákok szolgálják a közösséget, a rászorulókat - így már fiatal korban empatikusabbá válnak. A polgármester szerint a közösségi munkavégzéstől nagyobb lesz az ember önbizalma, így könnyebben vág bele a nagybetűs életbe. Legyen így!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Leváltják L. Simon Lászlót, Hoffmann Rózsát kettévágják

A kulturális államtitkárt menesztik, az oktatási államtitkártól elveszik az egyetemeket.

Aratás Hoffmann Rózsával

Az államtitkár asszony szerint aratómunkások vagyunk, és ha mindenki részt vesz a nagy betakarításban, akkor gyarapodunk, szárnyal a közjó.

Köznevelési törvény - Nyilvánosságra hozták a koncepciót

Mint olvasható, a közösségi nevelés célja nem más, mint megtanítani a magyar gyermekeket magyarul gondolkodni és beszélni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet