Ismeretlen gyalogosgázolót keres a győri rendőrség

Annyi biztos, hogy piros autót vezetett a cserben hagyó.

Gyalogost gázolt el egy piros színű személygépkocsi Győr belterületén, a rendőrség az autó vezetőjének, illetve a baleset szemtanúinak jelentkezését kéri - írja a Police.hu.

Győrben, a Pannónia utcában közlekedett gyalogosan egy 58 éves győrasszonyfai férfi 2023. május 14-én 8 óra 45 perc körül. A Szent Imre út kereszteződéséhez érve, az út túlsó oldalára kívánt átkelni, amikor egy balról – a József Attila utca irányából – érkező, ismeretlen forgalmi rendszámú, piros színű gépjármű elütötte. A balesetben a gyalogos megsérült, azonban az autó sofőrje megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

Rendőrségi fotók a helyszínről
Police.hu

Az ügyben a Győri Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított.

A rendőrség kéri, hogy az ismeretlen gépkocsivezető, aki a piros színű járművet vezette, illetve aki a balesetet látta, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon Közlekedésrendészeti Osztályán (Győr, Szövetség utca 17.). Névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, továbbá a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikét. A fentieken túl az esettel kapcsolatban telefonon bejelentés tehető a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámának valamelyikén.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló