Idén is megrendezik a Horgászok az Autista Gyermekekért jótékonysági horgászversenyt.
Szombaton ismét jótékony horgászoktól fog nyüzsögni az Ölbői Horgász Centrum, ugyanis ismét itt rendezik meg a Horgászok az Autista Gyermekekért jótékonysági horgászversenyt.
A verseny reggel nyolckor kezdődik, a pecások kétszer négy óráig fognak versenyezni. A fődíj egy százezer forint értékű ajándékkosár, de a legtöbb halat fogó hölgy is külön ajándékot kap. A verseny után tombola sorsolás következik.
A verseny teljes bevételét a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola autista tanulói kapják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!