Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában

A magyar határhoz nagyon közel ütötte fel a fejét.

A kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat - közölte szombaton a román sajtó.

A vírus két napja azonosították, ezt követően az állategészségügyi hatóság azonnal leölte az illető gazdaságban nevelt 13 sertést, a tetemeket pedig elégette.

A fertőzött gazdaság körzetében megtettek minden olyan intézkedést, ami a fertőtlenítéshez, a vírus terjedésének megelőzéséhez szükséges. Az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) azt is közölte, hogy a hatóság elnöke vasárnap Brüsszelbe utazik, ahol az Európai Bizottság illetékeseivel egyeztet a további szükséges óvintézkedésekről.

Illusztráció
hpj.com

A hét elején az északkelet-romániai Botosani megye határ-menti részén rendeltek el vadászati tilalmat, miután a szomszédos Moldovai köztársaságban, a határtól 300 méternyire afrikai sertéspestisben elpusztul vaddisznók tetemeit fedezték fel.

Nincs rá védőoltás

Az afrikai sertéspestis (ASP) a házi sertés és a vaddisznó vírusos betegsége, az Európai Unió területén először 2014-ben, Litvániában mutatták ki. Kárpátalján, a magyar határ közelében 2016 decemberében jelentették első alkalommal az ukrán hatóságok a betegség előfordulását. 2017 júniusában Csehországban vaddisznókban, júliusban pedig Romániában, Szatmárnémetiben egy háztáji gazdaságban állapították meg a betegséget.

Az ASP vírusa ellenálló, húsban, nem hőkezelt húskészítményben hónapokig, fagyasztott húsban akár évekig fertőzőképes. Védőoltás nem áll rendelkezésre, a fertőzés terjedését csak a beteg állatokkal való érintkezés megelőzésével lehet meggátolni. A fertőzött állatok száz százaléka elpusztul - mutatott rá az ANSVSA.

Az afrikai sertéspestist a szabadon élő állatok terjesztik, az emberekre nem jelent veszélyt. magyar-román határtól alig több mint 7 km-re afrikai sertéspestist (ASP) regisztrált egy háztáji állományban a Román Állategészségügyi Szolgálat. A betegség tényét múlt hét csütörtökön a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették. A helyi hatóságok minden szükséges intézkedést haladéktalanul megtettek az ASP terjedésének megakadályozása érdekében.

Már Magyarországon is figyelik

Az afrikai sertéspestis megjelenését a román Nemzeti Laboratóriumra hivatkozva az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) is megerősítette.

A hivatal közölte: a magyar Állategészségügyi Szolgálat haladéktalanul kijelölte Magyarországon a megfigyelési zónát. Ez alapján Méhtelek és Garbolc teljes közigazgatási területe, Nagyhódos település egy része, valamint Rozsály és Zajta települések külterületeinek egy része került korlátozás alá.

A korlátozás alá vont területen az állatorvosok hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása. Fontos kiemelni, hogy a sertéstartóknak a gazdaságaikban észlelet minden megbetegedett, vagy elhullott sertésről értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat.

A betegségről, annak európai terjedéséről és a védekezési lehetőségekről további információk olvashatók a NÉBIH honlapján.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód