Ittasan elektromos rollereztek Zalaegerszegen - most akár bukhatják a jogosítványukat

A Zalaegerszegi Járásbíróság két ügyben is jogerős ítéletet hozott.

A Zalaegerszegi Járásbíróság két ügyben is jogerős ítéletet hozott, amelyekben a vádlottak alkoholos befolyásoltság alatt vezettek elektromos rollert.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az első ügy vádlottja 2024 júniusában, este 11 órakor, éjszakai látási viszonyok között vezette bérelt elektromos rollerét Zalaegerszegen a Göcseji út egyik járdaszakaszán, amikor fékeznie kellett. Közepes fokú ittassága, s a helytelenül megválasztott sebesség miatt azonban elvesztette uralmát a jármű felett, megcsúszott és elesett. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A második ügy vádlottja 2024 novemberében szintén a vármegyeszékhelyen közlekedett, amikor hátsó világítással nem rendelkező elektromos rollere miatt a rendőrjárőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával ellenőrzés alá akarték vonni. A férfi nem állt meg, ezért a rendőrök az autó lehúzott ablakán keresztül szóban is felszólították a megállásra. A vádlott ennek sem tett eleget, rollerével először egy társasház parkolójába hajtott, majd további 10 percig menekült a járőrök elől. Az intézkedés során megállapították, hogy a vádlott enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a két ügy vádlottját bűnösnek találta ittas járművezetés bűntettében, ezért velük szemben pénzbírságot – 156.000 forintot és 180.000 forintot – szabott ki, valamint eltiltotta őket a közúti járművezetéstől 4, illetve 5 hónapra.

Mindkét ítélet jogerős.

(via birosag.hu)

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek