Ittasan vezetett egy motort, balesetezett, most bíróság elé áll

A férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Sárvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2023 októberében – a tulajdonos többszöri tiltása ellenére – felült az utcán lévő motorkerékopárra, majd azt enyhe fokban ittasan, bukósisak nélkül vezette. A vádlott haladása során elveszítette uralmát a jármű felett, a füves útpadkán megcsúszott és a vízelvezető árok betonátereszének ütközött.

Az ittas sofőr a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló – többszörös csonttörésekben megnyilvánuló – súlyos sérüléseket szenvedett.

A járási ügyészség közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta a férfivel szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló