Iványi Gábor: Utat engedtek a szörnyűségeknek

Nehéz helyzetben van az az ország, amelyik nem tud emlékezni – mondta a metodista lelkész Szombathelyen, az 1944-ben elhurcolt zsidók emléktáblájánál.

A szombathelyi vasútállomás épületének bejáratánál 2004-ben helyezték el az emléktáblát – idézte fel Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnök-rektora. A tábla emlékeztet arra, hogy 1944-ben erről a vasútállomásról is indultak vagonok, amelyek zsidókat szállítottak az auschwitzi haláltáborba.

A megrongált táblák

2004-ben negyven vasútállomáson állítottak fel ilyen táblát, Iványi Gábor kifejezte örömét, hogy Szombathelyen épségben van, mert több helyen is leverték vagy megrongálták azokat. A lelkész most tavasszal végigjárja az összes helyszínt, és tiszteletét teszi a helyi zsidóság vezetőinél.

Holokauszt megemlékezés a szombathelyi vasútállomáson
Megemlékezés a vasútállomáson
Mészáros Zsolt

A rövid szombathelyi megemlékezésen Márkus Sándor, a szombathelyi zsidó hitközség elnöke fogadta Iványit, jelen voltak a szombathelyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetői is.

Iványi Gábor beszédében kitért arra, hogy az 1944-ben történtek nem voltak előzmények nélkül, hiszen a 20-as években fogadták el a numerus clausust, ami korlátozta a zsidók felsőoktatási lehetőségeit. Ezt követték azok a rendelkezések, amelyekkel a magyar állam utat engedett a szörnyűségeknek – mondta.

A kereszténység kötelessége

Hangsúlyozta nehéz helyzetben van az az ország, amelyik nem emlékezik, nem dolgozza fel a múltját és nem vállalja a felelősséget. Az ilyen csak a mesék világában él, és mindent a nyereség oldaláról szemlél.

Holokauszt megemlékezés a szombathelyi vasútállomáson
Iványi Gábor és Márkus Sándor
Mészáros Zsolt

Hozzátette, nem csak a többségi társadalomnak, hanem a kereszténységnek is van kötelessége, a kereszténység hosszú évszázadok alatt halmozta fel terheit. Az antiszemitizmus és antijudeaizmus az I. századból ered, de ma is megtalálható az Izrael ellenességben, a keresztény ember ebben nem játszhat szerepet.

Az emléktáblán szerepeltették a MÁV teherfuvarozási osztályának nevét is, ebbe a vasúttársaság beleegyezett. Így helyes - mondta a lelkész -, hiszen 1944-ben ez az osztály indította el a vagonokat. A tábla avatásakor istentiszteletet tartottak, ahol az a kérdés is felmerült, hogy Auschwitz után van-e joga bárkinek zsoltárokat énekelni.

Folyamatosan kell emlékezni

Iványi kijelentette, folyamatosan kell emlékezni, és ezt azokon a helyeken kell megtenni, amelyek ma is nagyon fájnak. Mint mondta, a parlamentben történt otromba és szörnyűséges felszólalás mutatja, mennyire szükség van az emlékezésre. (Iványi arra a jobbikos felszólalásra célzott, ami a tiszaeszlári pert említette. Ebben kollektíven a helyi zsidókat vádolták meg emberöléssel.)

Megemlítette, hogy romákat is hurcoltak haláltáborokba, az ő emlékükre a komáromi erőd falán helyeztek el egy emléktáblát. Hozzátette, a romák elvesztése éppúgy fáj, mint a zsidóké. Beszéde végén a lelkész áldást kért a ma élőkre, és könyörületet a magyar népre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Zsidónak lenni Szombathelyen (I. rész)

Soha nem jártam még zsidó imaházban. Itt nem kell ájtatos csendben lenni - a tórát azonban mi sem láthatjuk.

Zsidónak lenni Szombathelyen (II. rész)

A helyiek egyetlen kóser zsidót ismernek, a rabbit. Ha Szombathelyre jön, hoznia kell magával ételt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet