A jáki általános iskolában 18 pedagógus lépett sztrájkba

Közben leveleztek a Szombathelyi Tankerülettel is.

A március 16-tól indult határozatlan idejű sztrájk első három napján a Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában csak rövidebb – többnyire tanórákon kívüli – időszakokban léptek sztrájkba az alkalmazottak – tájékoztatta lapunkat Hende István, az iskolai sztrájkbizottság vezetője.

Mivel a sztrájkot szabályozó kormányrendelet előírja többek közt, hogy a sztrájk első napjától kezdődően még elégséges szolgáltatásként biztosítani kell (valamennyi tantárgyra vonatkozóan) a tanítási órák 50 százalékának megtartását, ezért az első három nap után, e hét hétfőre minél kevesebb tanítási óra megtartását tervezték, természetesen a tanulói felügyelet biztosításával.

Jáki iskola
Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola

Így hétfőn (március 21-én) az iskolában 18 pedagógus lépett sztrájkba. A szülői támogatásnak köszönhetően a 230 fős tanulólétszámból 204 tanuló otthon maradt

– tudtuk meg.

„A szülői támogatás példaértékű iskolánkban. Rájuk mindig számíthatunk, ha pl. az iskola kerítését kell javítani, pótolni, tornatermet kifesteni, vagy hónapok óta hiányzó eszközöket beszerezni, mint például projektorégő. Mert sajnos volt rá eset, hogy több mint fél évig a tanulók háttal ültek a modern digitális táblának, hogy a terem végébe helyezett hagyományos táblát figyelhessék. Pedig az intézményfenntartás nem az ő feladatuk lenne. De iskolai rendezvényeken, mint pl. a Jáki Nagy Márton nap is vendégül látják az egész iskolát. Hozzájárulnak a tanulók évközi, év végi jutalmazásához. Anyagilag is támogatják az iskolában működő szakkörök munkáját” – mesélt lapunknak a szülőkkel való kapcsolatról és egy magyar iskola mindennapjairól Hende István, aki a sztrájk idején levont illetmény kapcsán egy levelet küldött a Szombathelyi Tankerületbe, amire azóta választ is kapott.

Hende István a szombathelyi pedagógus demonstráción (2022. március 2.)
Mészáros D. Zsolt

A levélben egyébként az áll, hogy a szombathelyi tankerület a sztrájkolók levont bérének összegét utalja át Magyarország kormánya által létrehozott Híd Kárpátaljáért segélyprogram Nemzeti Összefogás Számlaszámára.

A tankerület válaszában azt írja, hogy ezt nem teszik lehetővé a magyar jogszabályok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet