Videó: Nem segített a Jáki úti temető közlekedési helyzetén Szombathely új utcája

Mindenszentek napjának délutánján néztük meg, hogy a Szent Quirinus utca és az új közlekedési rendszer hogyan vizsgázik nagyobb terheléskor.

Polgárőrök és rendőrök irányította forgalom, parkolás zsebkendőméretű területen, forgolódás, felázott talaj, eldugult mellékutcák.

Forgalom halottak napján a Jáki uti temetőnél
Galériánkban még több kép a szerdai helyzetről
Mészáros D. Zsolt

Ez a kaotikus, zűrzavaros kép fogadott minket, amikor szerdán, mindenszentek napján délután négy óra körül ellátogattunk a Jáki úti temetőhöz. Kimondottan a forgalomra voltunk kíváncsiak, és arra, hogy az új út, a Körmendi utat a temető előtti körforgalommal összekötő Szent Quirinus utca mennyiben javít az ilyenkor megszokott zsúfoltságon.

Már a temető előtti térre sem jutottunk el kalandok nélkül, de meg kell jegyezni, hogy a nehézségek és az időt rabló araszolgatás, parkolóhely-keresés ellenére sem hallottunk egyetlen hangos szót sem. Amihez talán köze volt annak is, hogy ide emlékezni és elmélyülni jönnek az emberek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet