Jó hír azoknak, akik idén mennek nyugdíjba

Tíz százalékkal is nőhet a „valorizációs szorzó”, tehát több lesz a nyugdíj.

A KSH január 6-án közzétett kereseti gyorstájékoztatója alapján biztosra vehető, hogy az idén alkalmazandó valorizációs szorzók akár 9-10 százalékkal is magasabbak lehetnek, mint a 2020-ban alkalmazott szorzók voltak – hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő, akinek az elemzését a napi.hu szemlézte.

„A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani. Idei nyugdíjigénylésnél a 2019-es és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a 2020-as kereseti szinthez igazítani a 2021. márciusában kiadandó valorizációs szorzók révén.”

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly csaknem 10 százalékkal nőttek az országos átlagbérek (nettó és bruttó egyaránt), ehhez igazodik a nyugdíjszámításnál a valorizációs szorzó.

„Így jövőre is folytatódhat az a trend – miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani a korábbi évek kereseteit -, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ez nem csak a korbetöltött öregségi nyugdíjra, hanem a nők kedvezményes nyugdíjára is érvényes összefüggés.” – idézi Farkas Andrást a napi.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság