"Jó ötlet volt, de nem jött össze" - elkerülhető lett volna a NYME szétesése

Az államtitkár szerint a fenntartó és a menedzsment hibájából nem sikerült megvalósítani az integrációt.

Ahogy ma már írtunk róla Önálló lesz a Savaria Egyetemi Központ, darabjaira szedik a Nyugat-magyarországi Egyetemet 2015. July 30. 09:50 , már nem csak szombathelyi egyetemi körök, de Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint sem volt sikeres a Nyugat-magyarországi Egyetem integrációja. Sorra leválnak és más intézményekhez kerülnek a karai, Sopron önálló egyetem marad, és most úgy néz ki, a Savaria Egyetemi Központ is önálló lehet.

A NYME komoly bajait jelzi, hogy voltak olyan időszakok, amikor az egyetem nem tudta kifizetni időben az alkalmazottait sem.

Bonyhádi Zoltán

A HVG azt írja, idén a Nyugat-magyarországi Egyetem további 500 milliót kapott, ami a szombathelyi gépészmérnökképzés infrastruktúrájának fejlesztésére ment el, így ez a befektetés nem volt kidobott pénz Palkovics szerint.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ önálló egyetemmé alakulását szeretné. A SEK és a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kar már tavaly ki akart válni az NYME-ből.

Most úgy tűnik, önállósodhat a SEK
Bonyhádi Zoltán

Az államtitkár szerint az NYME létrehozása, azaz a soproni, mosonmagyaróvári, szombathelyi, zalaegerszegi, győri karok öszevonása, anno jó ötlet volt, de a fenntartó és a menedzsment hibájából nem sikerült megvalósítani az integrációt.

Az államtitkár szerint elkerülhető lett volna a kialakult helyzet, ha előbb vezetik be a kancellári rendszert.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet