Furcsa szóösszetétel vasárnapi melankólia, hiszen ez egy teljes értékű hétvégi nap. Nem kell suliba és dolgozóba menni, az egész élet lelassul kicsit, végre van időnk foglalkozni magunkkal, családunkkal, hobbinkkal.
Az Exploring your mind című pszichológiai lap kutatásai szerint a legtöbben valahogy mégsem tudják átadni magukat az önfeledt pihenésnek. Ezen a napon izzanak a vonalak a terapeuták rendelőiben, hirtelen mindenki össze zuhan – a lét értelmetlenségének súlya szumóbirkózó módjára csücsül a vállunkra.
De miért pont a vasárnap? Élveznünk kéne a szabadnapot, nem befordulni miatta.
Az első gondolat, ami mindenki fejében megfogalmazódik, hogy biztos azért, mert vége a hétnek és másnap reggel egy újabb hét kezdődik. A melankólia oka tehát az érzés, hogy mindjárt vissza kell szállnunk a mókuskerékbe.
A vasárnapi melankólia elszenvedőinek bizonyos százalékát biztosan ez is érinti, ám a másnapi hétkezdéstől való szorongás leginkább csak vasárnap este üti fel a fejét. A nap nagy részében mindenki igyekszik kihasználni a hátralévő szabadidőt.
A vasárnapi melankólia viszont egy reggeltől-estig tartó érzés, amit nem lehet pusztán a hétfőtől való rettegéssel magyarázni.
Nem a sok tennivaló, sokkal inkább a tennivalók hiánya aggaszt
Erich Fromm, német filozófus 1941-ben írt először a „szabadságtól való félelemről”. Ez az önellentmondásos érzés arról szól, hogy mindannyian vágyunk a szabadságra, de mikor megapjuk, nagyon sokan nem tudunk vele mit kezdeni.
A szabadság felelősséggel jár. Mi döntünk arról, hogy mit csinálunk, mivel töltjük az időnket – összességében arról, hogy mit is kezdjünk magunkkal.
Ez a feladat pedig sokaknak túl nagy falat. A legtöbben – bármennyire is szeretünk panaszkodni, hogy sokat dolgozunk és nincs semmire időnk – a munkával határozzuk meg életünk ritmusát, sőt nélküle unatkoznánk.
A szakemberek a karantén ideje alatt is tapasztalták ezt a problémát, csak épp hatványozottan.
Minden Facebook- és Insta-bejegyzésre, amiben arról posztoltak, hogy végre van idejük megtanulni kenyeret sütni, horgolni és macskát fejni, legalább két másik ember jutott, aki a poszt láttán elkezdett szorongani, hogy bezzeg ő semmit nem tud kezdeni a hirtelen jött szabadidővel.
A vasárnapi melankólia is hasonló dolgokról szól
Hétfőtől péntekig dolgozunk, a feladatokat meg kell csinálni, nincs idő azon agyalni, hogy még nem tudunk egykezes fekvőtámaszozni, pedig már 2000 szilveszterén megfogadtuk.
Szombatra jószerével mindig jut valami elintéznivaló, program, szórakozás. Aztán jön a vasárnap, és szembe kell néznünk a ténnyel, hogy eljött a pihenés, sport, hobbi napja, de nem tudunk élni vele.
A modern életvitel során annyira betemetjük magunkat munkával, szociális kapcsolatokkal és apró, jelentéktelen mikro-szórakozásokkal, (egy kis Facebookozás, vicces videók, limonádé tévéműsorok, esetleg pár rövid és nem túl terhelő újságcikk) hogy mikor eljön az ideje a tartalmas kikapcsolódásnak, nem tudjuk, hogy is kell azt csinálni.
A másik nagy probléma, hogy önmagunkkal sem merünk szembe nézni
A hét többi napján olyan nagy a nyüzsi, hogy nincs időnk mélyebben elgondolkodni dolgokon.
Olyan irányba halad az életem, ahogy elképzeltem? Jó ember lesz majd a gyerekemből? Megbecsülnek a hozzám közel álló emberek? Mennyit érek? Mi a feladatom itt az életben?...
És mivel ezeket a belső kérdéseket rendre elcsitítjuk, hiszen nem érünk rá foglalkozni velük, vasárnap átszakad a gát és ami hat nap alatt felgyülemlett bennünk – minden kétely, félelem, probléma és nehéz kérdés – egyszerre zúdul a nyakunkba.
Mit tegyek, ha nekem is így telnek a vasárnapjaim?
A pszichológusok szerint a legfontosabb – és ez jóval túlmutat egy kis vasárnapi rosszkedven – hogy ne hagyjuk felgyülemleni a stresszt.
Aki már jár terapeutához, tanácsadóhoz, vagy tervezi, hogy elkezd járni, ne csak vasárnaponként jusson eszébe. Meg kell érteni, hogy az a búskomor érzés, ami ilyenkor ránk tör, nem a vasárnap műve, hanem az azt megelőző hat napé.
A hét folyamán szembe jövő legapróbb kételyt és problémát se szégyelljük megosztani szeretteinkkel, barátainkkal, hiszen így megelőzhető, hogy mint a folyó a hordalékot, magunkkal cipeljünk mindent az utolsó napra.
Aki pedig haszontalannak érzi a szabadidejét, tanuljon meg lelassítani és kicsit önmagával is foglalkozni.
A karrierista embereknél komoly frusztrációt okozhat, ha be kell ülni a párjukkal a moziba, mert abban a két órában sem a dolgukat végzik. Önmagunk túlhajszolása azonban hosszú távon sokkal nagyobb gondokat okozhat, mint egy figyelmen kívül hagyott telefonhívás vasárnap délután négykor.
Be kell látni, hogy a pihenés ugyanolyan fontos az életünkben, mint a kemény munka. Alfa és Omega. Jin és Jang. Fekete és fehér. Kint és bent…
(Az exploringyourmind.com cikke alapján)
